A változás kulcsa

man-in-a-winner-pose-walking-on-the-road-picjumbo-com

Nem kell már annyiszor a szépen kanyarított hatosból, csúnyácska hetest firkálni… kezdem megszokni, hogy 2017-et írunk. Nem búcsúztam írásban 2016-tól, mint annyian mások. Nem írtam le, hogy mennyi minden megváltozott az életemben… jó irányba, de nehéz úton. Én magam is más vagyok mint régen. Azt gondolom te is más vagy. Az ember nem maradhat ugyan olyan egy év elteltével. Lehet, hogy csak apróság a változás, de biztosan jelen van.

Előfordulhat, hogy a naptár átlapozásával hiszünk abban, hogy, január 1-től minden más lesz! Mikor pedig elindul a “malomkerék” az év végi kis csillogás után, és azt látjuk nem változtattunk, csalódott kis zizegő költözik a lélekbe: “mostsemsikerültegykudarcvagyok”. Olvass tovább

Szólj hozzá!

Keddi Kilenc Gondolat az Évkezdés “tiszta lapjára”


Eljött 2017, az év amitől mindenki vár valamit.

Mert hát akárhogyan is gondolkozunk, akár fogadkozunk, akár a mának élünk, akár hiszünk abban, hogy az új év új kezdet, akár úgy gondoljuk, hogy a Január 1. is csak olyan dátum mint a többi, várunk valamit a jövőtől, az újévtől és magunktól.

Én azt mondtam, és írtam fel több helyre – továbbá szilveszterkor ezt “ragasztottam át” a barátaimra -, hogy 2017 A MEGVALÓSÍTÁS éve.  Némiképp ijesztő, de ugyanakkor biztató és felemelő, hogy azóta több helyről, tőlem függetlenül is ezt a szót, vagy a szinonimáját hallom, mint 2017 szava. Szóval valami bizonyára van a levegőben ezt illetően, és én igencsak erősen hiszem, hogy valóban a megvalósítás lesz az évem jellemzője. Ezen felül  – vagyis a megvalósítás következtében igazából, – a Boldogság évének is kikiáltottam 2017-et, amihez csupán annyi hozzáfűzni valóm van, hogy:  HAB, azaz Hiszek A Boldogságban ;)

Számos tervem van, amelyeket tekintve elszánt vagyok. Ennek kapcsán szedtem össze néhány gondolatot amelyeket fontosnak tartok, hogy szem előtt tartsak a nagy megvalósítás közepette is.

A képeket amelyeket választottam megtaláljátok a Keddi Kilenc Pinterest tábláján, ahogyan eddig is. Azért esett rájuk a választásom, mert szabadságot, és boldogságot sugároznak, amire mindannyiunknak szüksége van.

Olvass tovább

Szólj hozzá!

DIY Nyomtatható Naptár 2017

habnaptar2017

Úgy döntöttem, hogy 2017 a Megvalósítás éve lesz számomra, számunkra. Mert sokat tudok álmodozni, és tervezgetni, de mit érnek ezek anélkül, hogy megvalósítanám őket? Üres szavak. De ha valamit megálmodok, megtervezek és meg is valósul?! Akkor a tervekre ránézni egy igaz csoda, egy bíztatás, hogy így tovább, egy elismerés, hogy képes voltam rá. A terveimnek amelyeket megvalósítok pedig megteremtettük a helyet is, egy szuper csapattal (Nóri és István), akiknek nagyon hálás vagyok!

Elkészült ugyanis a 2017-es Hab-nap-tár, a bejegyzés végén a linket is megtaláljátok, ahonnan letölthetitek.

Szavakba nem is tudom önteni, hogy milyen nagyon jó ránézni, forgatni, és hogy mennyire jó használatba venni! Beszéljen inkább helyettem most néhány kép. Olvass tovább

Szólj hozzá!

Karácsonyi Béke

img_7208_v

Éppen kiflit sütök. Az elmúlt órák békéjét, ami a lelkemben van, rég éreztem… nem zavart semmi kötelezettség, nem szerepelt a listámon semmi teendő. Szabadon dönthettem, hogy mivel töltöm az időmet. Kivéve a kiflit ugye, mert éhesek leszünk, de az édes teher. Vagyis sós. :)

Az elmúlt hetek nagyon pörgősen teltek, magam is csak kapkodtam a fejem. Szerettem volna nyugalmasabban megérkezni az Ünnepre, de másként alakult, amit végül nem is bánok. Akadt feladatom bőven, többek között egy számomra rendkívül kedves embernek, Andinak, én lettem az Angyalkája a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők közösségében az ajándékozos játék során. Hogy mit vitt neki a postás, majd ő talán megírja… ami viszont nagyszerű, az az, hogy ő pedig engem kapott, ami nem volt törvényszerű a játékban. Figyelt rám Andi, ez látszik az ajándékból, mert egy kis fa szarvas érkezett hozzám, némi, már elfogyasztott édesség társaságában – A Szarvaska megette útközben, véletlenül sem én voltam, rögtön felbontás után! Nem, nem…. Olvass tovább

Szólj hozzá!

Keddi Kilenc Könyv a fa alá


Az, hogy a Karácsonyi Angyalok könyveket is rejtenek majd sokfelé a fa alá, nem kérdés. Azt, hogy a mi karácsonyfánk alá is hoz 1-2 könyvet,  csak remélem. :)

Szeretem a kis helyes, jellegzetes téglalap alakú csomagocskát, mert rengeteg varázslatot, érzést és élményt takarhat, és főleg nagyon szeretem, ha a könyv első oldalára néhány kedves szót is ír az Angyal, mert számomra ettől lesz teljes az Ajándék…
Két éve írtam egy listát a kedvenc könyveim egy részéből. Most pedig hoztam egy vegyes listát, amin már elolvasott kedvencek vannak, és olyanok, amelyek remélem, hogy elolvasott kedvencek lesznek hamarosan. Rengeteg stílusból válogattam a thrillertől a mesén át az elgondolkodtatón keresztül a novellás-szakácskönyvig. Remélem találtok benne kedvetekre valót!
Tekla, a kedvenc könyves bloggerem írta az 2014-es listámhoz hozzászólásban, hogy: Könyvet ajándékozni “próbatétel nekem is, és az ajándékozottnak is, hogy nekem sikerül-e olyat találni, ami neki tetszik, és őneki hogy tetszik az, amit én találtam. Időtálló ajándék, aminek van értéke :)” Ehhez nem is tennék hozzá mást, csak az idei könyves listám, szigorúan véletlenszerű sorrendben. Illetve mégsem, mert a sorban először a már olvasottak, majd azok következnek, amelyekre nagyon kíváncsi vagyok.
Ti már olvastátok valamelyiket?
Olvass tovább

Szólj hozzá!

Őszbúcsúztató, avagy mi történt velem ősszel

2

December 1-et ír a naptár, és annak ellenére, hogy legalább két hete Karácsonyi lázban égek, ici-picit összeszorult a szívem amikor ma reggel ráébredtem, hogy már december van. Talán majd érthető lesz a miértje is a dolognak…

Az elmúlt három hónapban megfordult velem a világ… kis túlzással. Sosem unatkozom, az életem ha magától nem lenne eseménydús, hát teszek én arról, hogy az legyen…de ennek a három hónapnak az történései egy egész évre szétosztva is elegendőek lehettek volna. Én meg néha csak álltam a történetem margóján, és csodálkoztam, hogy itt én vagyok a főszereplő?! Olvass tovább

Szólj hozzá!

Keddi Kilenc Kedvenc Karácsonyi Reklám

kk_osszefoglalo
Néhány éve már nagy rajongója vagyok a karácsonyi reklám felhozatal kedves történeteinek. A tavalyi válogatásnál leírtam majdnem mindent, hogy miért szeretem őket.  Akkor is nagyon élveztem összegyűjteni a legjobb karácsonyi reklámokat, de idén fűszerezte az az elhanyagolhatatlan tény, hogy két barátnőmmel összeülve történt mindez. Annyira mókás volt látni, hogy melyikünk mire figyel fel, és hogy ebben is mennyire különbözőek vagyunk. Engem mindig a történet fog meg, ezért én feszült figyelemmel, már-már túlzott komolysággal tudom őket nézni. Ezt jól ellenpontozták, mert míg egyikük főként a zenét figyelte, addig másikuk – a filmnézési szokásaihoz híven – a számomra legelképzelhetetlenebb dolgokon akadt fenn. És én így szeretem őket, és így biztos lehetek abban, hogy a segítségükkel színes válogatást tudok veletek megosztani. Sajnos arra kevés lett volna az idő, hogy rangsoroljuk is őket, így meg kell elégednetek az én szubjektív sorrendemmel, a végére hagyva az általam legjobbnak ítéltet. Valószínű holnap másképpen döntenénk, még az is lehet, hogy más reklám került volna be… de ma ezt a kilencet választottuk, ilyen sorrendben. Húsz reklámot nézettem meg a lányokkal – én ennél jóval többet láttam – és ebből a kilenc kedvencünket hoztam el nektek. Szerintetek kihagytunk valami nagyon jót? Nektek melyek a kedvenceitek? Olvass tovább

Szólj hozzá!

5+1 DIY Adventi koszorú

img_6918_1

Minden év egyik legjobban várt időszaka számomra az advent, és azon belül is a koszorúkészítés az, amit talán a legjobban élvezek… na meg a hozzá tartozó gyertyagyújtás. Idén még jobban készültem erre, mert a tavalyi évhez hasonlóan tudtam, hogy idén is szeretném veletek megosztani az elkészült koszorúkat. Egyszerűen nem elég nekem egyetlen egy, mert élvezem azt, hogy többféle témában is alkothatok. Helye pedig mindig akad az elkészült műveknek.

Úgy vártam a koszorúk elkészítésének pillanatát, mint ahogyan egy finom doboz bon-bont tartogatunk a megfelelő pillanatra. Ízlelgettem az ötleteimet, elmélkedtem a lehetőségek fölött.  Sok mindent nem vásároltam idén, inkább feltúrtam a kreatív dobozomat, és az elmúlt évekből maradt elemekkel próbáltam dolgozni. Persze gyertyát és koszorúalapot azért szereztem be idén is. Nézzük mire jutottam. Olvass tovább

Szólj hozzá!

Keddi Kilenc #enadventem


Valahogy szépen lassan belopózott hozzánk a karácsonyi Kisangyal, és csöpögteti a karácsonyi hangulat illóolaját. Van egy vágyam… azt szeretném, ha az idei Advent nem röppenne el, hanem minden pillanatát megélve tudnék készülődni az Ünnepre, hogy aztán azt lélekben, nyugalomban élhessem meg. Na de a karácsonyi elvárásaimról talán majd máskor, mert most vasárnap itt az Advent, ami a kedvenc időszakom az évben. Természetesen idén is készítek/készítettem adventi koszorúkat, és poszt is érkezik róla csütörtökön (ha nem bírsz addig várni, akkor itt a tavalyi :) ), és “rendes” adventi kalendáriumot is szeretnék csinálni, – amit december elsején szeretnék majd elkezdeni bontogatni Istvánnal – de most összeírtam még néhány dolgot magamnak, amit szintén szeretnék teljesíteni. Továbbá teljesítésüket (és még néhány más dolgot is) szeretném megosztani veletek, az #enadventem hashteggel Instagrammon – csak mert így, hogy megígértem, nagyobb lesz a késztetés, hogy megkeressem a rászánható időt. Mutassuk meg egymásnak, hogy mivel varázsoljuk széppé az Adventünket. Kíváncsian várom a posztjaitokat az #enadventem alatt!!
Az illusztráló képeket most is mint mindig, megtaláljátok a Keddi Kilenc pinterest tábláján is.
Olvass tovább

Szólj hozzá!