Életem első 5 K-ja, avagy én és a Color Run

7378_605822396237196_4471539908644609060_nKép forrása: itt

Május harmadikán kezdtem el újra futni. Éreztem, hogy nincs rendben az életem sport nélkül, és hiányzik. Amikor iskolás voltam jártam atlétikára… sosem voltam élsportoló, de a tesiórákon mindig is az élvonalba tartoztam. Akkor azonban még nem tudtam, hogy futni lehet az öröm kedvéért is. Hogy ez a sport ennyi boldogságot hordoz magában számomra. Csak futottam, gyorsan, hogy célba érjek. Rövidtávon. 60, 100, 400, egyszer talán 800 is.  A hosszú táv pont olyan messze volt tőlem, mint a maratonon a starttól a cél.

Májusban azonban elérkezettnek láttam az időt, hogy betartsam a magamnak tett ígértet, miszerint ha kiköltözünk (de legalábbis ott lakunk Hablakon, mert az én helyzetemben a kettő nem ugyan az :D ), futni fogok. Letöltöttem egy alkalmazást, ami azt ígéri, hogy 8 hét alatt nulláról felkészít az öt kilométerre. És csináltam, csinálom… heti három edzés, nagyjából 30 perc, és hatalmas boldogság. A tóparton futok – kivéve ha este jutok oda, mert este azért nem merek kimenni a partra – a béke, a szabadság és az igaz Boldogság helyszínén…

Aztán megláttam a facebookon a Color Run -t. Öt kilométer, időkorlát nélkül, színekkel, boldogsággal. Tudom, sokaknak nem sok, nekem mégis ez volt most a cél. Tudtam, hogy ott szeretnék lenni, de különböző okok miatt lemondtam róla. Ráadásul még soha nem is futottam ennyit. Az utóbbi időben a Hiszek A Boldogságban szlogenem, csak Hit maradt, mert valamilyen nehézség – szerencsére semmi súlyos, de sokszor épp elég  – mindig az utamba állt. Nem úgy alakultak a dolgaim ahogyan szerettem volna, és őszintén eléggé el is fáradtam. Nem is cizellálom tovább, a lényeg, hogy szükségem volt valamire, ami kicsit kirángat a hétköznapokból és feltölt.

És  ekkor jött a lehetőség. Ott lehettem a Color Run pályáján, és az egyik barátnőm személyében még társaságom is akadt, aki nélkül egészen biztos, hogy más a második kilométer előtt sétára váltok (tehát ezúton is nagyon szépen köszönöm neked, hogy velem tartottál!). Amikor összejött, igyekeztem elhallgattatni a hangokat, amik azt mondták, hogy nincs nekem erre se időm, se energiám, se pénzem… szóltam nekik, hogy hallgassanak, mert a boldogságomért fogok futni. A kikapcsolódásért, és magamért. És megérte!

Nagyon vártam. A fényképezőgépem sajnos megadta magát a rendezvény elején így végül telefonnal fotóztam párat, de azt hiszem megtették ezt tőlem sokkal jobban is néhányan :). És nagyon jól éreztem magam! Lefutottam az öt kilométert, életemben először, megállás nélkül. Magamért, magamnak lefutottam, és azt hiszem nem is találhattam volna jobb alkalmat az első öt kilométeremnek!

13442347_1160368397317580_1495526615800340955_n

Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy az esemény facebook oldalán mennyire sokan írják, hogy rossz volt a szervezés. Hazugság lenne az is, ha azt írnám, hogy nem értem őket, mert semmi probléma nem volt. Nekem szerencsém volt, és én még nem voltam futóversenyen, hogy tudjam milyen az igazán profi szervezés. Én nem vittem sok cuccot, csak ami futáskor is nálam lehet, így nem álltam kígyózó sorban a ruhatárnál, és pisilnem is olyankor kellett, amikor kicsi volt a sor a néhány toi-toi előtt. Az elsők között indulhattam, így nem álltam másfél órát a napon az indulásra várva, és még víz is jutott nekem amikor befutottam. Merthogy, ezek voltak a legnagyobb problémák, ahogy olvastam. A kígyózó sorok, a tűző nap, és a vízhiány. Én azt hiszem, hogy a szervező csapatban volt néhány lelkiismeretes ember, aki mindent megtett, amit tudott – ha nem többet is- , hogy ez a rendezvény jó legyen. Az ő munkájuk jutott nekem. És minden bizonnyal voltak olyanok, akik inkább a profitot látták benne… az ő munkájukat érezhették azok, akik bánatosan írnak a facebookon.

Lehetett volna ez jobb is, ezt én is így gondolom.  De fogalmam sincsen arról, hogy milyen akadályokkal kellett megküzdenie a szervezőknek. Fogalmam sincs mennyibe kerülhetett a rendezvény, és csak halovány sejtéseim lehetnek arról, hogy mi zajlott a háttérben. Engem szerencsés természettel áldott meg Isten. Nem szeretek háborogni, nem szeretek hurrogni másokra, és nem is vagyok túlságosan kritikus, hogyha látom az igyekezetet  – kivéve amikor… kivéve :). Márpedig én láttam az igyekezetet. Én ugráltam vidáman a többikkel a bemelegítéskor, találkoztam mosolygós, vidám emberekkel, hallottam az egymást biztató futókat, láttam ahogyan a gyerekek kacagtak mikor a port szórták egymásara.  Én boldog voltam aznap, és energiákat nyertem a következő napokra!

Remélem, hogy a sok negatív kritika miatt nem adják fel a szervezők, és megszervezik legközelebb is… nagyobb ruhatárral, több wcvel, esetleg jobb helyszínen, ahol 5 kapu lehet, 5 különböző színnel, nem visszafordítva az útvonalat, hatalmas hangfalakkal, és ötször annyi vízzel mint amire gondolnának elsőre.

A lelkes szervezőknek nagyon szépen köszönöm a munkáját. Örülök, hogy a szerencsések közé tartozhattam, és őszintén sajnálom, hogy voltak akik nem mondhatják el magukról ugyan ezt.

Ha tehetem ott leszek jövőre is, mert most szombaton kicsit a boldogságomat is utolértem azon az öt kilométeren.

 

13428584_1717850961822378_2613428984100934261_n

 

3 hozzászólás ehhez: “Életem első 5 K-ja, avagy én és a Color Run

  1. Gratulálok! Annyira jó volt olvasni a beszámolódat, olyan pozitív. Én Londonban futottam a Color Runt, sajnos egyedül, így nekem nem volt annyira nagy élmény. A résztvevők többsége nem is futott, hanem sétált, így kerülgetnem kellett őket. :( Na de ez nem is lényeges, mert nem fogom elrontani ezt a pozitív hangulatot, ami itt uralkodik. :) Örülök, hogy boldoggá futottad magad. :)) Lesz folytatása szerinted?

    Enikő
    http://youaremycupoftea.blog.hu/

Szólj hozzá!