HAB Hónap Február

boritokep

Február elején sokaknál olvastam, sokaktól hallottam, hogy mennyire nem szeretik februárt a szürke semmilyensége miatt. Éppen ezért én február elsején eldöntöttem, hogy energikus, vidám hónapom lesz. Február elsején így is éreztem. És nagyjából addig tartott. Hihetetlenül elcsigázott, haszontalan érzetű semmilyen hónap volt most ez, és őszintén várom a márciustól, hogy felpörgessen. Amint láthattátok a blogon sem írtam, igyekeztem inkább töltekezni, és az offline életemre koncentrálni. És hát ezen a kis hónap összefoglalón is látszik, milyen kis egyszerű hónap volt. Azért nem volt rossz, csak nem erre számítottam. De mindennek megvan a maga oka, nem igaz? Lehet, hogy pont ilyen hónapra volt szükségem.  :)

Tehát Februárban…

…hálás  vagyok és boldog az alábbiak miatt:

  • Az egyetemi barátokkal való találkozás, hogy mindannyian ráértünk
  • A polcért a konyhánkban, amit nővéreméktől kaptunk
  • A hevenyészett zuhanykabinért, amiről márciusban mesélek majd
  • Hogy volt bátorságom a bölcsességfog műtétre
  • és hogy lehetett volna sokkal rosszabb is, de nem lett
  • és hogy tudok rágni  – a rágás egy nagyon nagyon jó dolog!
  • 14 év után találkoztam egy barátnőmmel, és olyan volt mintha csak most lett volna – jó, csak lélekben :) 14 év mégiscsak 14 év – de amikor a lelkek tudják egymásról, hogy összhangban vannak, akkor 14 év nem is számít nekik!
  • egy kis videós projektért, amire felkértek
  • a Merci reklámért, ami hihetetlen, de bekerült a hazai tévé csatornákra – meg a bolgárokhoz is “benéztem” a tévécsatornákon keresztül :)
  • a baráti találkozókért
  • a bizalmas beszélgetésekért, blogger barátnőkkel
  • a levélért, amit kaptam
  • a tóparti naplementéért
  • a hóvirágokért
  • a szökőnapért, (ami 24, nem 29 tudtátok?)és hogy pont akkor volt a 2,5 éves  házassági “évfordulónk” :)
  • hogy jön a tavasz, és hogy tavaszi napsütésben is volt részünk

…amiben fejlődtem:

Nos, nem igazán látok most ilyesmit. Egyetlen energikus tervemet sem sikerült megvalósítanom, de nem csüggedek, innen szép nyerni! :)

…kedvenceim, amit más bloggerek írtak:

Anami blog – LET’S TALK MENTAL, SHALL WE?

“Egy olyan dologról szól ez a cikk, amit leginkább tabuként kezelünk, de legalábbis csak suttogva “illik” róla beszélni, nehogy meghallják a szomszédok. Egy olyan dologról van szó, ami jelenleg a legnagyobb egészségügyi probléma, 4-ből 1 ember az élete során érintett. Egy olyan dolog ez, amit bárki átélhet és mégis kevesen mernek tudomást venni, beszélni róla. Mert ciki. Mert mit szólnak mások. Mert úgysem értik.”

Anyu tervez – Az időrablók

“Én hajlamos vagyok azokat a feladatokat halogatni, amelyek „nem látszanak”, pl. rendet tenni a fiókokban vagy a fényképeket albumba ragasztani. A halogatás a Biblia szerint is veszélyes: “Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!!”

Aki a szerelembe szerelmes – Ötletek a boldog hétköznapokhoz

“Megint egy újabb hétfő reggel. Még mindig sötét van, még mindig hideg van, mi meg már megint késésben vagyunk. Még mindig sokan vannak a metrón, a munkában az ügyfelek még mindig bosszantóak, és még mindig sok a papírmunka. Még mindig fáradtak vagyunk, és csak a takaró alatt maradnánk. De nem lehet, mert holnap megint kezdődik elölről minden. “

… mondat ami különösen megfogott:
“Azért, mert sok dolgunk van, legyen ez a munkával, családdal vagy akár szolgálattal kapcsolatos, nem hanyagolhatjuk el magunkat sem lelki sem testi értelemben. ” – Lélegzet Magazin – Megtisztelő ételek – Á.B.

… kedvenc Mai HAB-om:

2016-02-08

… kedvenc képek Pinteresten:

pinterest

…amit néztem, olvastam, hallgattam:

Film:

  • Lovasíjász –  felemelő témáról szóló alkotás, amely megmozgatott bennem fontos gondolatokat!
  • Coherence – az operatőri munkától eltekintve, egy nagyon jó film, amit mindenkienk ajánlok, aki szereti az ilyen tér-idő dimenzió kavarodós filmeket

Könyv:

  • Mary Kay Andrews: Az élet virágos oldala – könnyed, romantikus, vidám csajos könyv
Zene:

…kedvenc fényképeim:

IMAG6282

IMAG6312

IMAG6427

IMAG6502

IMAG6503

IMAG6509

IMAG6516

IMG_20160210_201521

IMG_20160219_075232

8 hozzászólás ehhez: “HAB Hónap Február

  1. Ne csüggedj, egyszer fenn, egyszer lenn. És ahogy írtad, innen szép nyerni. Az, hogy többet foglalkoztál az “offline” dolgaiddal, mindenképp fejlődést eredményez, még ha nem is látod azonnal, hiszen ez szerintem még kiegyensúlyozott élet felé vezethet.
    Nagyon örülök, hogy tetszett, amit az Időrablók bejegyzésben írtam, és külön köszönet, hogy megemlítetted :)
    Kellemes márciust kívánok!

  2. De edes vagy, hogy megemlitettel, koszonom! Remelem, hogy a tavasz feltolt majd energiaval es ujult erore kapsz :) Nagyon megtetszett ez a blog poszt fajta, szivesen csinalnek ilyet a sajat blogomon is, ha megengeded.
    Anami,xx

    • Hát nincs mit, sokat jelentett nekem az a poszt ;) Én köszönöm!
      Nyugodtan csinálj!! Sőt külön örülnék neki!! Ez is egy másik blogról “jött” és alakult át az én formámra, szóval abszolút nem privilégium :) Örülök, hogy tetszett!!!

Szólj hozzá!