Helyzetjelentő szösszenet

 

A bejegyzés első mondata “helyett” most ezt a dalt választottam, mert egyszerűen olyan furcsán hangzott minden amit már begépeltem, aztán visszatöröltem. Ez pedig most illik ide azt hiszem. Főleg mert ha az elmúlt hónapok bennem dúló érzelmeinek vonalát húznám egy papíron, akkor valaki azt hihetné, hogy egy hegyvonulatot rajzolok, völgyekkel tarkítva. Egy igen extrém fajtát, mert a vonal ami az egyik pillanatban fölfelé tart szép ívben, a másikban teljesen váratlanul vízszintes zuhanást mutat be. És hiszem, hogy nyugodalmat tényleg csak akkor talál a lelkem, amikor le tudom tenni a problémáimat Isten elé.

Megfigyelhettétek, hogy az utóbbi időben kevesebb bejegyzés volt a blogon. Erre a néhány hónapra visszatekintve elég zavaros érzéseim vannak. Félreértés ne essék, Hála Istennek semmi komoly baj nem volt az életemben, és remélem ez így is marad (!!!). Ennek ellenére néha azt éreztem (érzem?), hogy nehéz helytállnom mindenhol ahol akarok. Sok minden – főleg a ház körül – nem úgy alakul ahogy szerettem volna, és emiatt állandó belső vívódásaim vannak, mindamellett a sok remek dolog mellett, ami történt velem (mert boldog eseménynek sem voltam híján!)

Sokat agyaltam mi ennek az állandó hullámzásnak az oka, és végül  arra jutottam, hogy csakis én vagyok az, aki tehet azok ellen a dolgok ellen, amelyek elkeserítenek, és nekem kell elfogadnom, ha nem tehetek ellene vagy érte. És nekem kell bíznom Istenben a saját ügyeim miatt. Továbbá nekem kell tudatosítanom magamban újra és újra, hogy nem számít, hogy mások hogyan csinálják, csinálnák a helyemben, mert ez az én utam.

Ennek köszönhető az, hogy kevesebbet írtam. Számtalanszor hittem azt, hogy túl vagyok rajta, ígértem magamnak és nektek, hogy visszatér a régi rendszeresség, született is egy-két bejegyzés (amiből látszik, hogy mikor ívelt éppen jó időben felfelé az a bizonyos vonal) aztán a nagy rendszerességből nem lett semmi, mert megint elsodort tőle valami Volt két hónap, hogy nem csak lelki akadályai voltak, egyszerűen időm sem volt, mert munkaügyben robbanás történt, és csak szaladtam a határidők után… de nem is fontos ez most. 

Nem arról van szó egyébként, hogy csak a vidám dolgokról akarok nektek írni, mert a boldogságnak része a bánat is, egyik nincs meg a másik nélkül. De kicsit írtam róla ITT, a folytonos panaszkodás pedig nem az én műfajom.  Főleg, hogy mint mondtam, nem történt semmi baj, így értelmetlen lett volna újra és újra leírni a magam generálta problémáimat. Nem vagyok különleges amiatt, hogy hullámzó a hangulatom, és nem vagyok ezzel egyedül sem. Ha tényleg sikerül egyensúlyt teremtenem a lelkemben (és ezt észre fogjátok venni a blogon, mert nem tudom külön választani a kettőt) és meg tudom majd fogalmazni, hogy mi segített nekem pontosan, akkor írok róla. De nem ígérem, csak szeretném.

Most nem ígérgetek… az elmúlt  majdnem 2 hétben szabadságon voltam, ami sokat segített megérteni magamat, felépíteni egy stratégiát és most tele vagyok tervekkel, és bizakodó vagyok, sőt felszabadult és boldog… bár csak óvatosan vagyok most bizakodó, de azért az vagyok. Meglátjuk.

Amit Hiszek, hogy Isten itt áll mellettem és segít, csak kérnem kell, és figyelnem rá. Amit biztosan tudok, hogy hiányzik a blog, hogy hiányoztok Ti.  Amit sejtek, hogy erre a rapszodikus szünetre szükségem volt, de amit nem csak sejtek, az az, hogy most már elég volt! Amit biztos, hogy fontos nekem, hogy adjak magamból ilyen formán. Amit el kell hinnem, hogy nem vagyok kevesebb a kudarcaim miatt, és ér mindig újra próbálkozni.

Aminek örülök, hogy még mindig Hiszek A Boldogságban.

 

4 hozzászólás ehhez: “Helyzetjelentő szösszenet

  1. Szerintem teljesen normális, hogy ilyen időszakokat élsz. A kudarcok és a mélypontok visszatekintve mindig hihetelenül nagy jelentőséggel bírnak, mert ezek által lehet igazán fejlődni. Kitartást és jó volt olvasni! :)

  2. Köszönöm,hogy leírtad és megosztottad velünk!Nem vagy egyedül! Hidd el túl fogsz lendülni ezen ;)

    • Köszönöm az akkor biztató szavakat! Azt hiszem talán valahol a lendülés végén tartok :)

Szólj hozzá!