Keddi Kilenc kedvenc Film

2017. 02. 21. 4 hozzászólás

Hosszasan elmélkedtem, hogy miről is szóljon ez a Keddi Kilenc, de valahogy az “akarásnak” nem lett meg az eredménye, nyűgös lettem, és semmi nem tetszett eléggé. Végül megkérdeztelek Titeket Facebookon, bár magammal ellentétben, nektek nem hagytam túl sok időt erre, ami a válaszok mennyiségén is meglátszik… no de nem a minőségén! Nagyon köszönöm a válaszokat Áginak, Évinek és Eszternek!

Végül Évi ötlete nyert, ami azért mókás számomra, mert a nagy gondolkodások közepette elmélkedtem arról is, hogy valami Oscar díjjal kapcsolatos bejegyzés szülessen, ha már vasárnap hajnalban amúgy is ébren talál majd engem a gála. Minden eszembe jutott, de a legkézenfekvőbb, hogy a kedvenc filmjeimet írjam össze… nos… nem. Írtam már Kilences filmes listát ( Főleg mivel már többször ihletett meg az Oscar gála – Itt a link, ahol a témában íródott bejegyzéseimet mind-mind megtaláljátok), de mindig valami keretet szabtam a kedvencek kiválasztásának, nem volt még olyan, hogy egy minden filmet tartalmazó kalapból kelljen választanom.

Először azt gondoltam, ó ez könnyű lesz… Végül több mint egy órán át írtam és radíroztam, mert kilenc filmet kiválasztani nehézséget okozott. Felírtam egyet, arról eszembe jutott egy másik, és aztán versenyeztethettem és hezitálhattam, hogy melyiket szeretem jobban. Végül megszületett a lista, ami egy éppen aktuális állapotot tükröz, és közel sem fedi le a kedvenceim óriási tárházát. Azt hiszem azonban, hogy tökéletes képet mutat arról, hogy milyen az ízlésem: Thriller, Dráma, Sci-fi, Romantika.

A filmek időrendi sorrendben kerültek a listámra, a címére kattintva pedig a film Imdb oldalát éritek el, ahol mindent megtudhattok róla.

Van közte olyan amit ti is nagyon szerettek? Szerintetek mi az a film az +1 lehetne a listán?

1.
Római vakáció
Ha példaképet kellene keresnem magamnak, egészen biztosan Audrey Hepburn ott lenne a toplistán. A film pedig klasszikus. Több mint 50 éves, mégis megállja a helyét napjaink mozizós estéin, ha könnyed kikapcsolódásra vágyunk. Kedves és szeretni való történet, gyönyörű helyszín… mert hát Róma, az Róma! Ha már Oscar… Audrey meg is kapta érte a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskát.
minta
2.
Ház a tónál
Legalább három Sandra Bullock film szerepelt az eredeti listámon, és csak nagy vívódások után tudtam végül ezt a filmet kiválasztani. Arra gondoltam közben, ha ma este meg kellene néznem az egyiket, melyik lenne. Ez a film pedig újra és újra el tud varázsolni, újra és újra izgulok, szurkolok, felszisszenek. A legeslegjobban a képi világa tetszik… na meg ahogy nemsokára meglátjátok, nagyon szeretem a tér-idő játékokat.
minta
3.
A tökéletes trükk
Igazából ez először István nagy kedvence volt, és amikor megtudta, hogy nem láttam, azonnal le kellett ülni megnézni. A férjem ízlése nem okozott csalódást. A film folyamatos figyelmet igényel a történetvezetés miatt, ami a csavarokat sem nélkülözi. Kosztümös film, így a látványvilág sem utolsó – amiért Oscar jelölést is kapott egyébként.
minta
4.
Eredet
Sokáig úgy kerestem filmet, hogy az Eredet Imdb oldalán nézegettem a hasonló filmeket. Emlékszem teljesen ámulatba esve jöttem ki a moziból. Ha mögöttes tartalmat akarnék keresni lehet nem ez lenne a kedvenc filmem – bár akad ennek is -, de ha csak filmélményt szeretnék, akkor határozottam az utóbbi évek legjobb akció sci-fije. Itt szerettem bele ebbe a műfajba, és azóta is ilyen élményre vadászom.
minta
5.
Dear John
Be lehet sorolni a filmet a hatásvadász, romantikus “egy az ezerből” történetek közé is,de számomra ez több annál.Gyönyörű és megható romantikus film, kedves és szerethető karakterekkel, sírással, nevetéssel, jó kis színészi játékkal. Az apa szerepe bár csak mellékszál, számomra meghatározó képet alkotott az autizmusról – akkor is, ha tudom, ez közel sem a teljes kép.
minta
6.
Lopott idő
Vissza a Sci-fik világába. Maga az alapelv az, ami meggyőzött engem, hogy ezt a filmet látni szeretném. Kiszabott időnk van, és jól kell gazdálkodni vele. Az élet pedig sokszor igazságtalan. A többi már csak egy jól csomagolt akció mozi, amit mi lányok megnézhetünk a párunkkal is, ha már kibírta a kedvünkért a Dear Johnt. :)
minta
7.
Forráskód
Misztikus sci-fi, időbeli ugrálással, romantikával… ez a tökéletes recept ahhoz, hogy én meg akarjak nézni egy filmet. A Forráskódban a főhőst azért küldik vissza újra és újra az időben, hogy hatástalanítson egy bombát, ami felrobbant egy vonatot. Újra és újra 8 perce van, miközben ott a vonaton egy lány is… Kérdés még,hogy miért tetszett meg?
minta
8.
Napos Oldal
A film bizonyos szempontból egy Habfürdős film, ha másért nem is, azért mindenképpen, mert témáját tekintve közel áll hozzám. De nem a “habos-babos” fajtából való, hanem a “napos oldalhoz” vezető út drámai és komikus kockaköveit bemutatva, egy szerintem igazán emberi történetben.
minta
9.
Boyhood
Egy egész bejegyzést szenteltem már ennek a filmnek, és ez nem is véletlen, hiszen ezen listám messze legértékesebb darabja. Csak, hogy egyetlen dolgot emeljek ki belőle: 12 évig forgattá ugyan azzal a szereplőgárdával, hogy hitelesen tudja bemutatni azt, ahogyan a főhős kisfiúból fiatal felnőtt válik. Bemutatva az élet minden nehézségét, hétköznapi csodáit, akár általunk is megélt helyzeteit. Nagyon-nagyon emberi.
minta

4 hozzászólás

  • haboskakaoblog 2017. 02. 21. at 20:25

    A Source Code fölkeltette az érdeklődésem, szerintem ez lesz a következő, amit megnézünk a barátommal. (Romantikus filmre nem igazán lehet rávenni, igaz, én is csak szökőévente egyszer érzek rá ingert. A thrillereket, (skandináv) krimiket azonban mindketten nagyon szeretjük.)
    És hogy az Oscar-gála témájához is kapcsolódjak egy picit: akár nyer, akár nem, mindenképp szeretném megnézni a Jackie-t, mert kedvelem Natalie Portmant mint színésznőt, és eddig csupa jót olvastam erről a filmről.

    • Reka 2017. 02. 22. at 10:36

      Mi is a héten tervezzük megnézni a Jackiet, meg még 1-2 jelölt film jó lenne ha beleférne vasárnap előtt. Tegnap megnéztük az Érkezőket… hát hűűűhaa. Tetszett!

  • Emma 2017. 02. 21. at 20:29

    Jó kis lista, az Eredet, a Lopott idő és a Forráskód engem is lenyűgözött! :) Nekem a +1 az most +2 lesz: A nővérem húga és az Ősz New Yorkban ugrottak be elsőre, ismered őket?

    • Reka 2017. 02. 22. at 10:33

      Hú mindkettőről hallottam, de még nem láttam őket. Fel is írtam most rögtön! :) Köszi!!

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×