Keddi Kilenc Tipp egyetemistáknak

2016. 09. 06. 2 hozzászólás

Őszintén szólva szívem szerint azt a címet adtam volna, hogy *tanács, amit az Öcsémnek üzenek, aki tegnap kezdte el az egyetemet. De ez kicsit hosszú lett volna, és végülis ha csak neki akarnám mindenzt elmondani, akkor hazamennék, és csak neki elmondanám. De tény. Az, hogy tegnap megkezdődött neki az egyetem, mélyen érint.

Nosztalgikusan, mert emlékszem amikor kicsi volt, és belopózott a mikulás csomagokhoz, kivette a sajátjából a virgácsot, és összetörve bedobta a szekrény mögé, majd kijött és csak akkor “szólt”, hogy megjött a Mikulás. (a virgácsról meg úgy szereztünk tudomást, hogy elhúztuk a szekrényt tavasszal :) ) És emlékszem, mikor kiskorában egyetemista akart lenni… és emlékszem még sokminden másra is. :) Így hát kívánom Neki, hogy vegye sikeresen az akadályokat, hogy szerezzen rengeteg jóbarátot, hogy élvezze az egyetem minden egyes pillanatát (a hülye neptúnnal, az idegesítő csoporttársakkal, a szigorú tanárokkal, és az értelmetlen tárgyakkal együtt), mert az egyik legszebb időszak jön most számára! Na. Mielőtt elkezdenek potyogni a könnyeim, térjünk inkább a tárgyra :) ami néhány tipp, amit a saját bőrömön tapasztaltam az egyetemi éveim alatt.
Az egyetemen ugyan érdemes inkább lapokra jegyzteleni, majd tárgyanként lefűzni azt – a legjobb talán az a füzet, amelynek kitéphető lapjai vannak, előre kilyukasztva – azért egy-egy jegyzetfüzet sem árthat. Mivel nagyon szeretem a saját készítésű borítókat, az írásom mellé ilyen jellegű inspirációkat választottam.

1.
Légy nyitott
Megkértem az egyik barátnőmet, hogy segítsen a 9. tippben, mert sehogy nem jutott eszembe semmi. Nos a legkézenfekvőbb, és talán legfontosabb pontot írta Ő. Szó szerint: “Légy nyitott, barátkozz, mert soha nem tudhatod kire bukkansz” :) Nos én rá bukkantam (többek között) az egyetemi gólyatáborban, és annak már… nem számolom ki… :D A lényeg, hogy az egyetem egy új világ, ahol akár újra is determinálhatod magad. Ne ítélj meg senkit elsőre, és bátran légy igazán önmagad, a középiskola bilincseit lerázva. Merj barátkozni, merd megtenni az első lépést, mert tényleg “soha nem tudhatod kire bukkansz” és életre szóló kapcsolatok születhetnek – például olyanok, amik segítenek neked egy lista utolsó/első pontját megírni ;)
minta
2.
Legyen rendszered
Sajnos ez egy olyan pont, amit a saját káromon tanultam meg. Soha nem sikerült igazán jó rendszert kialakítanom a jegyzetelésben, a tárolásban, az információk begyüjtésében és átláthatóságában, a tanulásban, stb. Pedig ha még az egyetem elején kialakítasz magadnak egy rendszert ezeket illetően, akkor lényegesen megkönnyíted a saját dolgod! Mint mondtam sajnos ebben nem voltam jó, de ha kitűzöd magad elé célnak, hogy kialakítsd a saját rendszered, biztosan találsz segítséget a neten arra, hogy hogyan teheted meg ezt. Szabd személyedre a tippeket, és légy jobb mint én!
minta
3.
Tájékozódj
Az egyetemen nincs osztályfőnöki óra. Ott bizony neked kell utánajárni a dolgoknak (hacsak nem szerzel egy olyan barátot, aki mindig képben van :) – lásd első pont :) ). Senki nem fogja rágni a füled, hogyha ez az utolós lehetőség, hogy átmenj a vizsgán. Senki nem fogja neked ismételgetni, hogy ennek és ennek a tárgynak mik a teljesítési kritériumai, ha te nem jársz utána. Senki nem fogja mondogatni neked, hogy mik a leadási határidők, hogy hová kell leadni, mikorra, mit, milyen formában, hová kell regisztrálni, hol kell lenni… Szóval ne várd, hogy arcul csapjon az infó, mert hamarabb csap arcul a szankció, amiért lemaradtál.
minta
4.
Merj kérdezni
Az előzővel szorosan összefüggésben: kérdezz, kérdezz, kérdezz. A tanár, az adminisztrátor, a csoporttárs is csak ember. Lehet, hogy néha nem úgy tűnik, mert te vagy a sokadik kérdező és valamiért ingerült választ kapsz, de maximum kiabálnak veled egy kicsit. Na és? Edzés az életre. Viszont ahogy nagymamám mondja mindig: “Kérdő útját nem veszti!!!” Jah, és egy plusz infó: Apukám is egyetemi tanár, szóval első kézből tudom, hogy tuti ember! ;)
minta
5.
Ösztöndíjak
Kicsit még mindi az előzőekhez, kicsit még mindig a saját káromon. RENGETEG megpályázható ösztöndíj van! Nézz utána, pályázz, merj! Legyen szó a Bursa Hungaricaról, a szociális ösztöndíjról, a tanulmányiról VAGY akár külföldi ösztöndíjról! Ne szalaszd el csak azért, mert nem jut eszedbe beütni néhány szót a googlebe! És… bár nem könnyű dolog, de ha teheted másod évesen – szerintem az a legjobb idő rá, mert már belejöttél, de még nem zavar be a végzős évbe – ha teheted, merj külföldre utazni egy félévre.
minta
6.
Megajánlott jegyek
Sok esetben egy-egy tárgyból kaphatsz megajánlott jegyet, ami azt jelenti, hogy év közben kihúzhatod a tárgyat a vizsgák sorából. Nem könnyű év közben tartani a tempót, mert még oly sok dolog van ami az egyetemistát foglalkoztatja, de ha egy kis időt rászánsz a tanulásra, akkor a saját dolgod könnyítheted meg. NAGYON, mert nem mindegy, hogy 6 vagy 9 vizsád van!
minta
7.
Könyvtár
Ha teheted iratkozz be a könyvtárba, és járj is oda. Sokkal hasznosabb, mint elsőre gondolnád. Egyrészt, ha gyors vagy – a könyvtári tankönyvekért megy ám a harc – sokat spórolhatsz. És a neten sokminden fentvan, de távolról sem lesz annyira teljes a kép, mintha egy könyvben nézel utána. Másrészt pedig… jó dolgog és kész! Egy egy zajos nap végén még felüdülés is lehet. Sajnos erre szintén csak az egyetemi éveim végén jöttem rá.
minta
8.
Ha gond van sincs gond
Az egyetemi évek alatt nagyon sokat fejlődik a személyiségünk. Éppen ezért érzelmileg is nehéz ez az időszak. Tehát egyrészt tartsd szem előtt, hogy valószínüleg fognak kudarcok érni, de te soha nem vagy kevesebb, azért mert xy-nak sikerült elsőre… soha ne hasonlítgasd magad másokhoz, mert az nem visz előre. Saját magadat kell legyőzni, és ha valami nem sikerül elsőre, vagy neadjisten másodjára, akkor is általában van lehetőség arra, hogy tovább próbálkozz! Szóval egyrészről, ne add fel! Másrészről viszont, hogyha ráébredtél, hogy nem ez a te utad, hogy nem akarsz ezzel foglalkozni, és van valami ami jobban érdekel, akkor merj lépni (!!!), mert most írod a jövőd talán legfontosabb fejezeteit, hát ne rontsd el csupán azért, mert nem vagy elég bátor.
minta
9.
Szórakozz az arany középúton
Kétféle egyetemista út is van. Az egyik aki végigbulizza az egyetemi éveket, és tanulni csak a puskaírás közben látják, a másik aki még a karácsonyfa és a szilveszteri tüzijáték alatt is tanul. Nos egyik se légy! Tanulj, mert ezért jársz egyetemre, de járj el szórakozni, mert gyönyörű és emlékeztes pillanatokat szerezhetsz, amelyek végigkísérik az egész életedt. Soha vissza nem térő élményekben lehet részed, amelyeket kár lenne elmulasztani egy-egy 5-ös miatt. Ha már majd dolgozni fogsz, nem lesz ennyi korodbeli körülötted, nem lesz minden nap ennyire más, és nem lesz ennyi lehetőséged, ígyhát nagyon fontos: ÉLVEZD!
minta

2 hozzászólás

  • Nikolett Gulyás 2016. 09. 06. at 21:42

    Ismét egy nagyon tetszetős cikk. :) Ha egy javaslatot megengedsz: mielőtt elmented a végleges képet, kétszer-háromszor olvasd még át a szöveget, mert van benne pár helyesírási hiba (pl.: legfonotsabb, csap helyett csak, mindig helyett mindi, dolog helyett dolgog ).

    Remélem, nem veszed negatívan azt, hogy szóltam, csak gondolom, elsiklottál felettük. :)

    • rekavasarhelyi 2016. 09. 06. at 21:43

      Dehogy veszem! Köszönöm! Javítom is. Kicsit siettem. :)

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×