Kétezer-tizenöt

Eljött az év utolsó napja. Dél múlt nem sokkal, és én a paplan melegébe burkolózva laptoppal az ölemben írom nektek ezt a bejegyzést. A férjem és anyukám hangja szűrődik fel a konyhából, ahol éppen készül nekem a kávé. A paplan virágain csillog a nap sugara és azon gondolkozok, hogy már-már giccses ez a pillanat. De igazából tökéletesebb “reggelt” mára nem is kívánhatnék.

Ahogyan az utcai vásárokban a karácsonyi termékeket felváltotta a szilveszteri bulikba szánt tárgyak színes forgataga, úgy zúdultak rám is a gondolatok az évváltásról. Ellenben nem visszafele tekintek, nem igazán összegzek. Sok sok szép esemény volt az évben, de nem kap el a nosztalgikus hangulat, ha 2014-re gondolok. Örül a szívem a boldog történéseknek, és várja az újakat, de ennél nem sokkal több. Nem, ez nem egészen igaz… Nem olyan rég a céges karácsonyozáson el kellett mondani, hogy mire vagyok büszke. Ha egy egészen baráti környezetben lettünk volna, szárnyaló szívvel meséltem volna nekik arról, hogy a blogom az amire büszke vagyok. Nem állítom, hogy ellenséges lenne a kollegális közeg, de mivel három városban vagyunk, ezért egészen furcsa a helyzet. Így hát nem meséltem nekik a blogról, holott ez a legnagyobb eseménye az évemnek, és a legbüszkébb erre vagyok. Nem csak azért mert így az exhibicionista énem szaltózhat örömében, hanem – és sokkal inkább – azért is, mert megélhetem  azt, hogy titeket érdekel  amit csinálok és, hogy szeretitek, hogy van értelme annak, hogy a különálló betűket a billentyűzeten lenyomva összefűzöm. Tudom, hogy az igazi sikerek még előttem állnak, és hezitálnak valaha eljutok-e hozzájuk. Néha kicsit távolabb sétálnak tőlem… s ti néha mégis közelebb lökdösitek őket, akkor is ha tényleg nem érdemlem. Elérni őket nem tudom hogy el fogom-e. Azt sem tudom még, hogy milyenek is valójában azok a sikerek “akikről” most itt írok. De tudom, hogy most őszinte bennem az elhatározás, és bátran nézek a szemükbe. Nektek köszönhetően. Hihetetlen boldogság, hogy bár lassan két hete nem írtam, a statisztikáim még mindig azt mutatják, hogy velem vagytok akkor is, amikor csönd uralkodik körülöttem. Köszönöm.

Csönd volt a Habfürdőn az elmúlt két hétben, mert szerettem volna feltöltődni, pihenni, a családdal, a férjemmel tölteni az időt. Mindeközben fejben azért veletek is töltöttem, mert egy egy nyugalmas pillanatomban azt vettem észre, hogy éppen nektek fogalmazom meg a gondolataimat. Tegnapelőttre már olyan sűrű hálóba szövődtek a gondolatok melyeket nektek “írtam”, hogy kibogozni jó hosszú idő lesz, és óvatosan kell majd, hogy egyetlen gondolatot se tépjek ketté és az újabbakat is befűzhessem, hogy minden eljuthasson hozzátok úgy, ahogy az a szívemből jön. Van rá egy egész újabb évem.

Várva az új évet, sok-sok tervem és célom van. Sokkal inkább tekintek most előre, mint hátra, és nem is igazán tudom felidézni mikor volt ez így utoljára. Eldöntöttem, hogy 2015 a tervezés, a hit, a cselekvés és a változás éve lesz. Szinte soha nem fogadkoztam év végén. Lehet, hogy idén ez megváltozik, ha ez fogadalomnak számít. Minden esetre várakozással teli nézek elébe az új esztendőnek, és bár tudom, hogy önmagammal vívott harcok sokasága is vár rám, nem leszek velük egyedül.

u.i.: Jöjjön hát a végére az én kis céljaim fényképes kivetülése Pinterestről összegyűjtve.