Kevés kell

Egyik este egy gyertya lángját bámultam a sötét szobában. Megnyugtató volt, bár kissé szentimentális, tudom. A gyertya fénye mögött kirajzolódott az ismételten káoszba hajló szoba képe, és arra gondoltam, hogy össze kellene szedni…

Aztán a tekintetem visszatért a lángra és a fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok. Előtte ugyanis megnéztünk egy jó kis romantikus sírdogálós drámát aminek kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy miért panaszkodunk  annyit fölöslegesen.

Panaszkodunk, hogy nem jó a munkahely, hogy nincs egy rongyunk sem amit reggel felvegyünk, hogy nem tetszik amit a tükörben látunk, hogy nem volt energiaital a kisboltban, hogy nem alhatunk reggel sokáig és így tovább… jelentéktelen és kissé jelentősebb dolgok miatt lógatjuk az orrunkat, amit támogat ez a csodás októberi szürke idő is.

Pedig a munkánkért megkapjuk a fizetést (jó esetben), nem megyünk sehová meztelenül (jobb esetben :) ), a külsőnket, hogy mennyire ápoljuk csak rajtunk múlik, és az energiaital meg amúgy is egészségtelen. Tovább aludni én is szeretnék… pedig tovább alszom mint a legtöbben, de akkor is.  Könnyebb lógatni az orrunkat és panaszkodni, mint felemelni a fejünket, álmodni és elhinni, hogy igenis képesek vagyunk a boldogságra.

Csak éppen tenni kell érte. Elsősorban, hogy amit szeretnénk arról nem azt várjuk, hogy hopp az ölünkbe ugorjon, mert sajnos ritkák az ugrabugrálós megvalósuló álmok… kivéve, ha az az álmod, hogy legyen egy nyuszid, mert akkor irány az első kisállat kereskedés, de kérlek viseld gondját szorgosan! :). De ha nem is tudjuk, hogy hol is kezdjük akkor is megtehetjük azt, hogy siránkozás helyett beszélünk róla, megtervezzük, átgondoljuk, hogy hogyan is lehetne elérni. De az is lehet, hogy elégedett vagy most, és igazából jó így minden. Akkor viszont értékeld amid van, mert az sokkal, sokkal több mint ami egyeseknek a világban jut. Hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni ahogy futunk a mókuskerekünkben.  Hogy sok minden megadatott nekünk, ami másoknak nem… például van interneted, ahol most olvashatod az elmélkedésemet … bár lehet jobb lenne, ha ez a kiváltság elkerült volna. :)

Arra szeretnék csak rámutatni, hogy olyan kevés dolog kell ahhoz, hogy boldogok legyünk. Nekem például a legnagyobb boldogság, amikor esténként megölel a férjem. Mégis sokszor mérgelődök butaságokon. Az energiaitalon pont nem, mert azt nem szeretem, de például irigykedve nézem az utca emberét, ha éppen tetszik a ruhája, és szomorkodok hogy nekem nem lesz olyan csini ruhám,  vagy ami még rosszabb, képes vagyok végigduzzogni egy egész napot, mert 10 perccel korábban kellett felkelni mint én azt szerettem volna. Megéri elrontani a napjaim ilyen és hasonló apróságok miatt?!

Persze nem arról van szó, hogy nem lehetnek igazi problémáink, vagy hogy nem érinthet rosszul egy-egy apróság az életben. Nem azt akarom mondani, hogy rosszul csinálod – hogy én rosszul csinálom – amikor kiborít valami butaság. Mert néha van, hogy kiborul a bili, és nincs abban semmi rossz. Csak amikor az a bili nem borul, olyankor ne borítsuk szánt szándékkal.

A szoba azóta kicsit kevésbé mutat káosz-képet, de a gyertyát tegnap is meggyújtottam, hogy emlékeztessen arra, milyen kevés kell az igaz, őszinte boldogsághoz.

REKA_ISTVAN_38

3 hozzászólás ehhez: “Kevés kell

  1. Az itt ragadás kölcsönös. :) Gyönyörű szép itt minden és hihetetlen jók a bejegyzéseid! Örülök, hogy rád találtam. :)

  2. Ehhez nem is tudok nagyon sok mindent hozzáfűzni, de annyit biztosan, hogy köszönöm, hogy ezt leírtad, mert én is így gondolom, de még sosem írtam le :)

Szólj hozzá!