Hosszú mese 9 másodpercről – avagy én, az orosz tévében

merci

2013 volt eddigi életem legeseménydúsabb éve. Az, hogy akkor augusztusban volt az esküvőnk, alapvetően a legkülönlegesebb évvé tette. Azonban 2013 júniusának első hetén annyi minden történt, ami nem hogy egyetlen hétre, de szerintem egyetlen évre is elegendő lett volna.

A történet valahol április végén kezdődik, amikor felhívtam egy barátnőmet, akit rég láttam már, hogy megyek Pestre castingra, van-e kedve esetleg elkísérni, hogy legalább addig is találkozzunk – na meg már ha ott vagyunk vegyük meg a Csipkerózsika cipőmet (értsd: menyasszonyi topán).  Mindebben érdekes az, hogy voltam akkor már néhány válogatáson, mindig egyedül mentem, mert valahogy az kellett a lelkemnek, hiszen egy-egy ilyen válogatás annyira távol áll a “valós” életemtől, furcsa is volt, hogy velem jött, de nagyon jó. Emlékszem egy híd alatt mentünk át  – mivel gyönyörű idő volt, sétáltunk – mikor azt mondtam neki, hogy “Ha ez sem jön össze – megértem Isten üzenetét – felhagyok ezzel az egész “modellkedéssel” “. Persze, eme kijelentés olyan volt, mintha már túl lettem volna sok-sok-sok-sok-sok sikertelen castingon – mert valljuk be, ebben a szakmában sok-sok-sok válogatás kell ahhoz, hogy egy összejöjjön. Nos én akkor még sok-on sem voltam túl, talán 10-en ha voltam összesen. Februárban jelentkeztem az ügynökséghez, egy hirtelen ötlettől vezérelve, a képeimet elküldve nekik. Azonnal fel is hívtak. Hihetetlen volt, jó volt. De miskolci lányként a vonat elég sokba kerül ahhoz – még diákigazolvánnyal is, mert akkor még volt -, hogy meggondolandó legyen minden út. Szóval komolyan is gondoltam, hogy abba hagyom, nem utazom többet emaitt. (Amióta nem vagyok diák nem igazán mentem, mert így még drágább. Aztán emiatt már nem is igen hívnak, de azért most sem merem kijelenteni, hogy vége. Túlságosan izgalmas világ ez, és szeretem. Várom amit az élet hoz, s ha ez az, hogy most már tényleg vége, én akkor is boldog vagyok, hogy belekukkantottam. Ráadásul, azt mondtam akkor, hogy abbahagyom, ha NEM jön össze… nos… :D)

A Merci csoki reklámjának volt a válogatása, és csak ott derült ki, hogy a forgatási napok – amelyek közül csak egy nap van rám szükség –  pont az államvizsgám időszakában vannak. Remek, azért utaztam úgy 200 kilométert, hogy most itt azt mondjam, hogy hát, nekem az az időpont nem jó. Még mit nem! Az esélyeim úgyis nagyjából 1 az 500-hoz (azt hiszem talán 476-os volt a számom), tehát persze, hogy ráérek! Majd lesz valahogy.

Következő héten kaptam az sms-t, “opciós vagyok”. Azt sem tudtam mit jelent…dobogott a szívem, mit ne mondjak. Kiderült, második kört jelentett. El is mentem annak rendje, s módja szerint életem első második körére – utána nem sokkal egy Hollywood-i rendezővel is találkoztam egy casting második körén … abból nem lett semmi, de lenyúlt rólam egy A4-es fényképet. Nem bánom (sőt, örülök neki), hogy nem jött össze az a film, de hm… a képet vissza küldhette volna :) .

A második kör után csöndben teltek a napok, nem is olyan sokszor jutott eszembe az egész, hetek is teltek el, egyre közelebb volt az államvizsga időpontja és én emiatt egyre jobban féltem is. Aztán a vizsga előtt egy héttel, a munkahelyemen felhívott anyukám… nagymamám meghalt…

villog most a kurzor a monitoromon csendben, szomorúan, mert nem tudja hogyan tovább… és nem is szeretnék erről többet írni, mert ide egyetlen írás sem elég jó. Nem is tartozik a történethez, csak annyira, hogy mennyire furcsa (?) sok (?) szomorú (?) –  nincs is jó szó – időszak volt. Éppen utaztunk haza a temetésre, amikor kaptam a telefont, enyém a Merci reklám … szegény booker kitörő ujjongást várt… helyette halk “ó, jó”-t kapott. Csütörtök volt és én több száz, és folyamatosan egyre több kilométerre kerültem Miskolctól is, nemhogy Budapesttől. “Vasárnap lesz a ruhapróba, kedden a forgatás” mondta. Én pedig elképedve tettem hozzá magamban, hogy és utána pénteken az államvizsgám.

Szombaton már utaztunk is haza, vasárnap egész nap elment a ruhapróbával, ami hihetetlen sok idő szerintem. Nagyjából négyszer öltöztettek át, semmi nem tetszett a fő-fő-főnek, és ezt a véleményét négyszer ki is fejtette. Vesztemre németül, tehát egy kukkot sem értettem belőle. Elég frusztráló amikor öten beszélnek rólad, mind téged néz, és maximum néhány szót tudsz kivenni, ami olyasmiket jelent, hogy “túl masculin” “legyen nőiesebb” meg még kitudja miket tárgyaltak meg rólam. A stylist lányok is németek voltak, őket sem értettem… nagy volt rám egy öv… szétvágták… én csak néztem. Putty, tönkretették az övet, hogy jó legyen… de nem tetszett semmi. Nagyon fárasztó volt az az igazság, bár azért érdekes is, színes is, ne gondoljátok, hogy panaszkodom!

Visszakerestem egy hétfői  e-mailemet, amit már a ruhapróba után írtam egy barátomnak (elég személyes darabkát kaptok most belőlem :) ):

“Mára  a lelkem is elfáradt. Úgy érzem összenyom ez a rengeteg érzés ami bennem van, amit már nem tudom hány napja kordában tartok, hogy ne essek szét, hogy koncentráljak. Bánat, harag, félelem, aggódás, stressz, öröm, izgalom, büszkeség…. nem fér el ennyi érzés egy emberben egyszerre… mert utóbbiakra is van okom, megkaptam a Merci (csoki) reklámot. Hihetetlen. Sok-sok gyönyörű lányból én. Holnap lesz a forgatás. Kíváncsi vagyok és sajnálom, hogy nem tudok neki annyira örülni mint szeretnék. És az Államvizsga. Most már nagyon félek. Naivan azt hittem fogok tudni tanulni otthon, de nem, nem sokat.  Megoldom, erős vagyok, okos vagyok, ügyes vagyok….megoldom. Csak ez a rengeteg érzés….  ”

Úgy volt, hogy másnap délután egykor kell ott lennem. Kilenckor fel is keltem, hogy készülődjek a vonathoz, amikor csörög a telefon, hogy hamarabb kellene mennem, esetleg fél tízre ott tudok-e lenni. Hm.. Kilenckor keltem miskolcon. Hátööö… nem, nem tudok. Küldenek értem akkor taxit. MI??? Miskolcra? Háh.. ezek őrültek. :) Végül a férjem egy kollégájával vállalta, hogy elvisznek. Alig egy óra alatt Budán voltunk. Ne kérdezzétek milyen gyorsan mentünk, mert nem akarok utána számolni.

Aznapra félre tettem mindent, csak és kizárólag a feladatra akartam koncentrálni, és semmi mást nem akartam érezni, gondolni. Gyönyörű volt a ház, és mindenki kedves volt. Több jelenet is forgott aznap, csupa sürgés-forgás, óriási stáb. Hihetetlen volt. A partnerem a reklámban szintén nagyon rendes volt, kicsit tapasztaltabb reklám ügyben mint én… szerintem én olyan voltam mint egy rémült elsős, az első iskolanapján. :) Nagyjából egy órát töltöttem a sminkesnél és a fodrásznál, sürgették őket nagyon, hát persze, mert már eleve én is később értem oda (bár korábban mint eredetileg kellett volna). Végül jött a két stylist lányka, és rám adott egy olyan szettet, amit nem is láttam vasárnap… megérte a vasárnapomat eltölteni velük… elég lett volna egy kép is rólam. Nem baj. Gyönyörű mélykék blézert kaptam. Soha blézer annyira nem tetszett. A márkajelzése egy kis masnira volt ráírva a jobb ujján. Az különösen tetszett, a kis masni. A német stylist lányka egyetlen, határozott és durva mozdulattal tépte le a masnit. Vérzett a szívem, de megértettem, hogy bizony márkajelzés nem lehet a reklámban. A cipő amit kaptam,többet ért mint az egész ruhatáram. Nem volt kényelmes. :)

Ezerszer vettünk fel mindent, és nagyon élveztem. Az ezeregyedik felvételnél azért már elkezdtem aggódni, hogy ennyire béna volnék?!? Végül hat ember csak miattam volt már ott, azt várták, hogy én végezzek, és mehetnek. A fodrász, a sminkes és a stylist illetve mindhármuknak egy-egy asszisztense. Kicsit kínosan éreztem magam. Soha nem fogom megtudni, hogy vajon tényleg béna voltam, vagy ennyi ideig tart általában az ilyesmi.

Amikor végeztünk, mint aki csak munkából megy haza, úgy ültem fel a buszra. Legalábbis úgy nézhettem ki. Belül megannyi érzés, gondolat, zsongás. Hihetetlen volt. Aznap csak simán boldog voltam és lenyűgözött.

Két napra rá leállamvizsgáztam, órási szerencsével, mert sok olyan tétel volt amiről alig tudtam valamit, de nem olyanokat kaptam. Isten nagyon szeret engem.

Tudtam, hogy a reklám Oroszországba készül, és hogy lassan teszi ezt. Hónapokig semmi hír. Nagyjából tavaly ilyenkor megjelent az összes amit akkor forgattak (itt megnézheted), de az enyém sehol… először még havonta rákerestem – elmentve jó pár orosz keresőszót – aztán egyre inkább kezdtem feladni, és a kereséseket követően mély szomorúságba estem, hogy hát valóban ennyire béna voltam, hogy ugyan a fizetést legalább megkaptam, de a reklámot inkább nem adják le. Mintha csak álmodtam volna az egészet. Mintha meg sem történt volna. Semmi nem maradt utána. A legmélyebb csalódottságból aztán kilábaltam, eldöntöttem, hogy majd 100. szülinapomra azt kérem, hogy kerítsék elő a felvételt, hogy legalább egyetlen képkockát lássak belőle. :)

Most hétfőn aztán gondoltam egy keresést megér – “de utána semmi szomorkodás, hiszen úgysem lesz meg”, fogadkoztam. De ott volt. Nőnap alkalmából. Kiadta a keresőszavaimra, amikről még csak azt sem tudtam biztosan, hogy tényleg jók-e.

9 másodperc. Kilenc hihetetlen másodperc.

19 hozzászólás ehhez: “Hosszú mese 9 másodpercről – avagy én, az orosz tévében

  1. Nagyon szeretem az írásaidban, hogy őszinték és sallagmentesek. És nagyon sokszor magamra ismerek egy-egy godolatmenetnél. Mint most is, amikor azt írtad, hogy tépelődtél, hogy vajon te voltál-e béna vagy ennek ez a menete? Nekem is gyakran megfordulnak ezek a fejemben, és sokszor érzem magam úgy, mint amit leírtál az átlátszós posztodban.

    • Köszönöm! Szebb lett az estém ettől amit írtál. :) Nagyon jól esik! Érdekes ez az állandó bizonytalanság magunkban. Pedig nem így kellene legyen… :)

  2. Réka, nagyon szerethető cikket írtál.
    Meg is ihlettél. Anno régen 2x statiszta voltam Irigy hónaljmirigy showban. Persze az nem volt közel sem ilyen színvonalas dolog, de lehet megírom. Előjöttek az emlékek.
    Gratulálok, szép vagy nagyon a reklámban.

    • Köszönöm szépen! Ó engem nagyon érdekel a történet! Kíváncsian várom! De jó! :)

    • Köszönöm! :) Hát őszinte leszek: Nagyon jó :) :) Érdekes, mintha valaki más lenne, csak közben meg mégis tudom az agyam egy kis szegletében, hogy én vagyok :)

  3. Szuper történet, mintha egy jó regényt olvastam volna, érdekelt az utolsó betűig! És nagyon szép vagy a reklámban! Kár, hogy ilyen rövid… a kabátkát nem volt időm megnézni rendesen. :) Megtarthattad a forgatás után a ruhákat?

    • Ó sajnos nem, nem szokás, mert minden stylist vagy saját ruhatárból dolgozik, vagy vissza viszi a boltba a ruhát. Pedig nagyon örültem volna neki! :)
      Köszönöm a kedves szavakat! :)

  4. Ez annyira aranyos volt! :) Gratulálok a reklámhoz, csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, nagyon jól sikerült! :)

    • Jaj, köszönöm. :)
      Pont ilyesmi színű rúzst próbáltam ki múlthéten a csajos bulin, és azóta gondolkozom, hogy kell-e nekem egy ilyen árnyalat. :)

  5. Hát ez hihetetlen jó :) Nagyon tetszett a sztori is, olyan szépen leírtad, és át tudtam érezni mennyi minden kavaroghatott benned! És mindig szerettem volna kicsit belátni a reklámok, filmek,sorozatok kulisszái mögé, annyira érdekes világ lehet és tőlem olyan távol áll. Most egy kis szeletet kaphattam belőle, köszönöm! A reklám meg szuper, és szép vagy benne nagyon!

  6. Nagyon izgalmas volt olvasni is! :) Gyönyörű vagy és szuper 9 mp :) Nem tévézek, de nagy gratula, hogy itthon is – ki tudja, akkor még hol? :) – látható!

Szólj hozzá!