Modell történetem 3. – Álmok, mesék, gondolatok

2016. 08. 29. No Comments

fokep

Itt és itt olvashatóak az előzmények, ahol azt írtam, hogy az élet általában megtalál a lehetőségekkel, vagy ha nem, akkor én keresem őket. Ezekről szeretnék kicsit mesélni, illetve emellett egy keveset a modellkedés lelki oldaláról is, hát kezdem azzal.  Hozzáteszem én csak belekóstoltam ebbe a világba, így nem láthatok mindent tisztán…

Azt gondolná az ember lánya, hogy a modellek bizony kiegyensúlyozottan hisznek magukban, és bár mindig oda kell figyeljenek, hogy mit esznek és mennyit mozognak, ők aztán az “elégedett vagyok a magammal, más meg nem érdekel” királynői. Bár csak a saját tapasztalataimról tudok mesélni, azonban véleményem szerint nem vagyok egyedül, amikor egy-egy castingon az cseng a fülemben, hogy “Elég jó vagyok-e ehhez? Elég magas? Elég csinos? Elég ennyi mosoly? Elég? Elég? Elég?”. És ezek a szavak bizony nem az önbizalom királynőjének gondolatai között száguldanak. Nehéz talpon maradnia Önbizalomkának, az állandó bizonyítási kényszerben. Az enyém néha még mindig lecsücsül (legutóbb 2 hete huppantottam fenékre egy válogatáson, mert a legnagyobb mumusom volt a válogatás feladata, de erről majd talán máskor) Az elmúlt két, három évben sokat gyakoroltunk együtt, hogy állva maradhasson a legtöbb helyzetben. A modellkedés jó tréning erre, de ugyanakkor veszélyes terep is…

Ez egy olyan szakma, ahol 100%-ban helyén kell tudnod kezelni önmagad, főleg ha komolyan is csinálod! Ez egy verseny, ahol ha nem te nyersz, nem vagy kevesebb mint a nyertes, csak éppen nem te kellettél, és ezt el kell fogadni felemelt fejjel.  Mert modellként olykor-olykor nem emberként néznek rád, hanem mint egy tárgyat a polcon amelyből nagy a választék, úgy vizsgálnak. Ezt minden negatív felhang nélkül írom, ez egy ilyen szakma és ezzel tisztában kell lenni. Nem azért van ez így, mert “rossz emberek” lennének azok akik egy-egy modellt keresnek. Ők azt szeretnék, hogy valamit kép-viseljen (micsoda szójáték! :) ) a modell. Valamit meg akarnak mutatni általa, ami egy tárgy, egy ruha, egy ügy, amihez a legjobban illő (vagy az ő elképzeléseiknek a legjobban megfelelő) karaktert keresik. A többi nem érdekli őket, mert itt a személyiségnek látszania kell a külsőn, így az legyen a modell “gondja”, hogy azt is meg tudja mutatni. Ha nem vagy 100%-ban tisztában a saját értékeiddel, akkor viszont ez a “tárgyiasítás” könnyen súlyos önértékelési zavarba csaphat át. Éppen ezért félelmetes szerintem nagyon fiatalon elkezdeni ezt a szakmát. Mert verseny van, mert sokszor kapod azt, hogy nem vagy elég, mert ehhez fejlett látásmód és értékrend kell… Ha valaki úgy kerül ebbe a világba, hogy az alapvető hozzáállása önmagához 100%-ban kiegyensúlyozott, és egyik irányban sem elferdült, akkor lehet igazán sikeres és lelheti örömét igazán benne. És még akkor is felcsendülnek a “vajon elég vagyok-e frázisai” egy-egy nehezebb pillanatban.

Hogy mindezek ellenére miért szeretem ezt az egészet? Egyrészt mert izgalmas, mert kihívás, mert miután “mint a tárgy lekerültél a polcról”, “emberré változol”, és embereket ismersz meg, beszélgetsz, pörgés van és egy kis “csillogás” (mert nem lehetek hazug, azt is szeretem), új és nem hétköznapi élmények kerülnek az életem könyvébe amelyek mind-mind eme érdekes világ velejárói.

Meséltem már nektek, hogy több játékon is elindultam (s korán sem volt szó még mindről :)) de az az igazság, hogy számomra minden casting amire el tudok menni, egy-egy ilyen “játék”, amelynek esetenként nagyobb lehet a nyereménye. Mert amikor a hobbid lehet a munkád (még ha csak alkalmi is), az igazi főnyeremény, ráadásul számomra mindez remek kikapcsolódás a mindennapokból.

Másrészt én többször találkozhattam egy sokkal szelídebb, emberibb és csak a fényképezés szeretete által létre-jöhető vonallal, ami azt hiszem a “hobbi modellkedés” kiváltsága… Ezekben az esetekben nem kellett castingra mennem, általában a személyiség, a közös érdeklődés, az egy hullámhossz és a közös kép-alkotás vágya hozta össze ezeket a lehetőségeket. Éppen emiatt nem volt szükség arra, hogy felmerüljön az “elég jó vagyok-e kérdése”, ezzel kikerülve a fent leírtak egy részét…

Az első, és számomra az egyik legkedvesebb ilyen “egymásra találás”, viszonylag átlagosan indult. Egy “közösségi oldalon” regisztráltam, ami működhetne szerintem jobban is (modellonline) de lehetőséget biztosít arra, hogy fotósok, modellek, stylistok, sminkesek, fodrászok és más egyéb furcsa lények egymásra találjanak egy-egy közös munkára. Így érkezett a postaládámba a levél, tetszenek a képek, lenne-e kedvem egy közös projekthez (bizonyára valami ilyesmi volt benne, mert őszintén szólva nem emlékszem :) ). Biztosan vannak közöttetek, akik ezt elolvasva kissé bizarrnak találják, de viszonylag könnyen kiszűröm a kétes tartalmú felkéréseket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy akiről most mesélek, mára már barátommá vált. Több közös fotózást is összehoztunk az elmúlt néhány évben, melyeknek motivációja az alkotás vágya volt.  Előfordult már, hogy munka után “estünk” be egy-egy helyszínre és alig volt egy óránk, volt hogy 64 szúnyogcsípést számoltam utána a két karomon, volt, hogy már lement a nap, és olyan is volt, hogy lázas beteg voltam éppen, vagy ő volt megfázva… Mégis minden alkalommal gyönyörű képanyag született. Ha kedvenc fotóst kellene választanom, akkor ő lenne az, mert a látásmódunk nagyon sokban egyezik, mert feltétel nélkül bízhatok abban, hogy a legfurcsább helyzetből is kihozza a legjobbat és mert könnyű vele együtt dolgozni. Ráadásul akire már a Férjem is azt mondja, hogy “mennyire profi”, az tényleg tud valamit. Márpedig rá, ezt mondja.  :) A blogomon is találkozhattatok már Gábor képeivel, és remélem még fogtok is találkozni, de mutatok most néhányat itt is.

IMG_6861

KG2

10811495_993901660637879_1320452279_n

kg6

10822363_993901633971215_1930129285_n

kg4

IMG_7479-2

Egy másik történet: Amikor elkísértem (most már) Sógornőmet menyasszonyi ruhát próbálni, eszembe nem jutott soha, hogy egyszer a szalon tulajdonosa a barátnőm lesz… de kezdjük az elején. Tehát miközben Sógornőm nézegette a ruhákat, és sem tudtam behunyni a szemem. Akkor már egy éve én is menyasszony voltam, így nyilvánvalóan érdekeltek a ruhák, noha tudtam, a mi esküvőnkig még van több mint egy év. Mégis beleszerettem egy empír fazonú ruhába, s akkor és ott azt gondoltam, hogy biztosan az lesz a ruhám! (nem az lett) Így ismerkedtünk meg Cilivel. Ezután már nem is tudom hogyan történt, de valahogyan végül már abban az évben modellkedtem Cilinek az esküvői kiállításon, majd onnantól minden évben együtt dolgoztunk/dolgozunk a katalógusán, és ha ott van az esküvői kiállításon akkor vele tartok én is… azon szerencsések közé tartozom, akin egynél többször volt a menyasszonyi ruhája, és akin egynél jóval több menyasszonyi ruha volt. Meg sem tudnám már számolni. :) S általa ismertem meg a “sminkesemet” és a “fodrászomat” is, mert mióta velük találkoztam egy katalógus fotózás során, azóta máshoz nem megyek ha “szépülni” vágyom :) . Ezen felül ennek a kapcsolatnak köszönhető a Habfürdő fejlécén szereplő kép is, mert ezáltal ismertem meg Bátori Petit, aki a képet készítette.

A katalógus fotózásokból egy kis ízelítőt is mutatok:

85

maxf

page

page2

Egyébként Cilivel és Gáborral közösen már készült két sorozat is, az egyiket már láthattátok, Hecsedli Hercegnő néven, a másikon Cseresznyevirág Királylány van, ő még várja az alkalmat, hogy megmutatkozzon. :)

Az esküvői témától abszolút nincsen messze az a történet mely a legmeseszerűbb számomra. Nézegettem ugyanis a Fénylabor képeit az interneten, és álmodoztam, hogy óóó mennyire gyönyörű! Álmodoztam, hogy milyen csodálatos lenne… írni nekik azonban nem mertem, így még álmomban sem jutott eszembe ami ma már valóság! Úgy kezdődött a mese, hogy a menyasszonyos blogom révén összeismerkedtem jó néhány 2013-as menyasszonnyal, s közölük T. felvetette, hogy mi lenne ha csapnánk egy közös fotózást. Kézbe is vette a dolgokat, írt néhány fotósnak, hogy milyen feltételekkel… hatalmas örömünkre egyszer csak szólt, hogy van egy fotós páros, akik szívesen vállalnák, SŐT egy esküvői magazinban is megjelentetnék a kész fotókat… ámultunk, bámultunk, boldogok voltunk mind a nyolcan – merthogy ennyien gyűltünk össze a projektre. Amikor pedig kiderült, hogy a Fénylabor az, velem madarat lehetett volna fogatni!! Ami  pedig a HAB a tortán, hogy amelyik magazinról írtam az első modelles bejegyzésben, abba a magazinba kerültem be végül ilyen formán… hát nem gyönyörű a keretes szerkezet?!?

ttd-menyasszonyok-webre-088

ttd-menyasszonyok-webre-121

ttd-menyasszonyok-webre-185

ttd-menyasszonyok-webre-205

ttd-menyasszonyok-webre-234

Pedig még nincs is vége… merthogy az esküvőnk után néhány hónappal kaptam egy levelet Írisztől, hogy lenne-e kedvem Istvánnal segíteni nekik, mert egy párra lenne szükség egy magazinos anyagukhoz… Szerintetek volt kedvem? Így születtek meg a második körös esküvői fotóink, ahogy én gondolok rájuk, igaz az esküvőnk után fél évvel, de ez aztán igazán nem számít!

Magazinfotózás-2014-tavasz-web-09

Magazinfotózás-2014-tavasz-web-25

Magazinfotózás-2014-tavasz-web-62

Magazinfotózás-2014-tavasz-web-04

Írisz és Zoli rengeteg energiát és időt fordít arra, hogy a “Szeretet képek”, ahogy ők nevezik, elkészüljenek. Őket ismerni színtiszta öröm. Rengeteget dolgoznak és áldoznak ezért, s ami távolról talán könnyűnek tűnik, az ismerve néhány részletet már nagy elismeréssé, erős inspirációvá válik. Az pedig, hogy megbíznak bennem, és felkérnek, hogy dolgozzak velük, számomra nagy megtiszteltetés. Ráadásul nem a fenti volt az egyetlen felkérésük, mert a Roomsos fotózásról már meséltem nektek, s ha minden jól alakul szeptemberben ismét találkozunk :)

Reka-web-34

Mindezekről a teljesség igénye nélkül írtam, mert még sok emlékezetes élményben volt részem, amelyekről nem esett szó. Őszintén remélem, hogy majd a jövőben is mesélhetek Nektek (és érdekel is titeket :) ) “Modell történeteket”. Hálás vagyok Istennek, hogy belecseppentem ebbe a világba, mert sokat fejlődtem és tanultam. Élményeket gyűjtöttem, de ami ennél is fontosabb, hogy sok értékes kapcsolatra tehettem így szert. És boldog vagyok, hogy mindezt elmesélhettem Nektek, mert ezáltal magamnak is meséltem, nosztalgiázva kicsit, és jobban rálátva arra, milyen csodálatosan fonódnak az életem szálai…

 

A képek szerzői jogvédelem alatt állnak, azokat másolni és terjeszteni kizárólag a fotósok, vagy a rajta szereplők írásos engedélyével lehet.

No Comments

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Rólam

Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

INSTAHAB

Legnépszerűbb Bejegyzések

Címkék

×