Őszbúcsúztató, avagy mi történt velem ősszel

2

December 1-et ír a naptár, és annak ellenére, hogy legalább két hete Karácsonyi lázban égek, ici-picit összeszorult a szívem amikor ma reggel ráébredtem, hogy már december van. Talán majd érthető lesz a miértje is a dolognak…

Az elmúlt három hónapban megfordult velem a világ… kis túlzással. Sosem unatkozom, az életem ha magától nem lenne eseménydús, hát teszek én arról, hogy az legyen. De ennek a három hónapnak az történései egy egész évre szétosztva is elegendőek lehettek volna. Én meg néha csak álltam a történetem margóján, és csodálkoztam, hogy itt én vagyok a főszereplő?!

A szeptemberi hónapról alig vártam, hogy beszámoljak a HAB hónap keretein belül, de aztán október eleje igencsak furcsára sikerült, ezért azon a hónapon szépen átlavírozgattam, majd jött a november, ahol csak kapkodtam a fejem, hogy hová tűnik az idő. Így aztán lényegében az elmúlt három hónapban csak 1-2 eseményről számoltam be, de nem igazán írtam ténylegesen arról, hogy hogyan zajlik az életem. Talán pont ezért is nehéz lapozni a naptárban, és lezárni az őszi fejezeteket.

A szeptemberem az esküvők jegyében telt, különböző nézőpontokból vizsgálgatva az eseményeket…

Augusztus 31-én elvonatoztunk Kolozsvárra Istvánnal, ugyanis szeptember harmadikán férjhez ment az egyik legkedvesebb unokatestvérem, akivel a gyerekkorunk nyári szüneteit töltöttem, és akivel számtalan kedves gyermek-, és tinikori élmény köt össze. Egyetlen évvel fiatalabb nálam, mégis számomra egészen az esküvője napjáig a “kis unokatestvérem” volt. Aztán aznap, ahogy könnyes szemmel néztem a nyitótáncukat, feltettem a kérdést magamban: Hát mikor nőttünk fel ennyire?

Minket kért fel Istvánnal a násznagyainak, ami otthon, Erdélyben igen kiemelkedő és megtisztelő szerep egy esküvőn. Gyönyörű volt… nagyon-nagyon ügyesen megszervezték. Csodálatos élmény volt, és a legszebb talán az volt benne, ahogyan láttam, hogy a férje, szintén István, mennyire rajongó szeretettel bánik a “kis” unokatestvéremmel, és hogyan csillog a szeme és mennyire boldog a friss Feleség.

1-1

2-1

Miután hazajöttünk Kolozsvárról, nem volt idő unatkozni. Hétvégén a barátnőimmel voltam, csaptunk egy kis csajos estét, amit azóta is emlegetünk, hol szebb, hol inkább csak vicces pillanatai miatt. Ezután nem sokkal mentünk Istvánnal Polányba, hogy elkészüljenek a Babérliget promóciós anyagához a képek. Ekkor mi bújtunk az Ifjú pár bőrébe, amiről mindent amit tudtam, leírtam Nektek ITT.

1

A következő hétvégén ötvözve az eddigieket, menyasszonyi ruha katalógust fotóztunk, ami azért volt rendkívüli jelentőségű számomra, mert én szerveztem az egész fotózást, és nagyon jól esett Cilitől, a szalon tulajdonosától, hogy megbízott bennem. Az “előkészületekről” egy egészen kicsit írtam ITT. Élmény volt kitalálni a koncepciót, összerakni a programot, elintézni, hogy mindenki ott legyen és akkor amikor kell neki… és a legjobb része: megkapni a képeket, és hallani Cilitől, hogy tetszik neki! Ez persze nagyon sokban Gábor, Barbi és a modellek érdeme.

4-1

3-1

Modellek: Csaba Judit, Vályi-Nagy Eszter, Xu Jia Noémi és én
Fotó: Gabor Kucsma
Styling – Ruhák: Cecilia Couture-Cecilia Esküvői Ruhaszalon
Smink: Tóth Barbara

Ha az eddigiek után pihenésre vágytam volna, akkor arra várnom kellett még egy kicsit, ugyanis szeptember utolsó hétvégéjén lánybúcsú volt Budapesten, aminek az egyik szervezője és dekoratőre voltam. Utóbbit a fent leírtak fényében nem hiszem, hogy véghezviszem, ha a korábban említett két barátnőm – akiknek semmi közük nem volt a menyasszonyhoz, rajtam kívül – nem jönnek el, és nem segítenek nekem kivágni nagyjából 150 pillangót. Köszönöm Nektek Lányok! Nagy jól sikerült, és nagy boldogságomra a menyasszony is jól érezte magát. Igaz, a torta… nos… tanulságos lett. Soha ne akarj marcipánnal bevonni egy kókusztejből készült krémmel borított tortát, mert enyhén szólva is csúnya lesz a végeredmény. A krém ugyanis kioldja a cukrot és a vizet a marcipánból… el tudjátok képzelni ezek nélkül a marcipánt? Segítek.

3

Zombi pillangó. Még jó, hogy nagy The Walking Dead rajongó a menyasszony. Az pedig már csak szállóige azután a hétvége után, hogy amíg dekoráltam és ezért nem mentem az egyik programra, azt hazudtam a menyasszonynak, hogy joghurt reklám castingra megyek… ami igazán megállta volna a helyét, ha nem azt találom mondani, hogy jugoszláv joghurt castingra…. Jugoszláv…. Honnan jött, sose tudom meg :). De nekem is csak 10 perccel a füllentés után esett le, hogy öm… olyan ország már nincs.

5

A következő napokban pedig már októberbe léptünk, aminek a nyitóhétvégéjén volt a lánybúcsúhoz “tartozó” esküvő. Ennek a dekorációja szintén rám volt bízva… de erről ici-picit később, mert szorosan hozzátartozik valami más is. Ugyanis aznap úgy alakult, hogy délután, mikor a másnapi esküvőt dekoráltuk, már biztosan tudtam, hogy november elsejétől nem fogok az addigi munkahelyemen dolgozni.

Sokszor gondolkodtam el azon, hogy nem vagyok igazán jó helyen. Aznap pedig sorsdöntő beszélgetés zajlott köztem és a (volt) főnököm között, ami pontot tett az elmúlt öt évem egyik mondata mögé. Sok szempontból szerettem a munkámat, de összességében nem voltam boldog a karrierem miatt, és régóta tudtam, hogy ezen változtatni kell.  Nem merülnék bele igazán a részletekbe, mert a munkám eddig sem volt a blogom témája, viszont az, hogy jelenleg otthon vagyok és munkát keresek hozzám tartozik, tehát a bloghoz is. Akárhogy is történt, sorsfordító pillanat volt. Akármilyen változás jön az ember életébe, még ha tudja is, hogy az pozitív, akkor is nehéz, amíg megtalálja a helyét az új körülmények között. De kitartóan keresem, és bízom abban, hogy jó úton járok.

Hogy miért is tartozik számomra mindez szorosan az esküvői dekorációhoz? Mert tudtam, hogy nem feltétlenül nézek könnyű időszak elé, még akkor sem, ha végre teret adtam annak az az álmomnak, hogy esetleg olyan munkám és munkahelyem legyen, amiben és ahol igazán önmagam vagyok. A barátaink esküvőjén annyira sok pozitívat kaptam, annyian dicsérték az esküvő látványvilágát, hogy a lelkem szinte végig némán sírt örömében… Ha pedig mindez nem lett volna elég, még az egyik lány a vendégek közül oda is jött hozzám, és azt mondta “Nekem feltétlenül beszélnem kell veled, mert te vagy a Habfürdő írója”… túlcsordult a lelkem aznap szeretettel, és olyan mélységes hittel amilyenre nagy szükségem volt és van a mindennapokban. Azok, akiknek aznap csak egy fél kedves szavuk is volt hozzám, olyan sokat adtak, amiről nem is tudnak. D., aki odajött hozzám aznap – és remélem olvassa ezeket a sorokat – megerősített mindabban, amiben a Habfürdő bloggereként hiszek, és csodálatos volt látni, hogy ilyen “Habos” emberek olvasnak, mint Ő. Köszönöm azt a beszélgetést Neked! És szeretném megköszönni itt és most Dávidnak, és Enikőnek, aki hittek bennem, és megkértek, hogy segítsek széppé tenni a Nagy Napjukat. Hihetetlenül Hálás vagyok nekik ezért, mert enélkül sok minden másképpen alakult volna.

És akkor térjünk vissza magára a dekorra, aminek az ősz alapvető jegyei voltak a vezérvonalai. A színek, a levelek, a tök. De azt hiszem beszéljenek helyettem most kicsit a képek.

6

8

A tököket hajnalig faragtuk az esküvő előtt néhány nappal. Közvetlenül az után, hogy lementünk autóval a tópartra csipkebogyóért, és beragadtunk a sárba. Hála Istennek, hogy ilyen remek barátaink vannak, hogy kilométereket is hajlandóak voltak utazni miattunk, mert ha ők nincsenek, az autónk még mindig a sárban lenne. Vagy elkötünk egy traktort, és kihúzzuk magunkat. Azonban megérte, mert szerintem rengeteget hozzáadott az egész látványhoz csipkebogyó! A dió a kertünkből van, az alma a kamránkból, a fa “alátétek” a tűzifánkból… a műanyag levelek, azok nem a mieink. Azok az e-bay kincsei.

Az asztalok egyik főszereplői a befőttesüveg mécsesek voltak, amiket végtelenül egyszerű elkészíteni. Öntapadós fóliából kivágtam a levélmintákat, felragasztottam az üvegre, majd fújós festékkel lefújtuk őket. A fújás közbeni rögzítés kicsit nehézkesebb volt, okozott némi fejtörést. Végül egy sörös üvegbe beleállítottunk egy csövet, aminek a végére blutacket nyomkodtunk, hogy beleragadjon a befőttes üveg, amit fejjel lefelé a csőre állítottunk. Ezt a szerkezetet forgattuk egyenletesen, miközben fújtuk a festéket. Az alábbi képért bocsánatotokat kérem… szép illusztráció hiányában, marad ez, hogy támpontot adjak, hogy hogyan is történt a folyamat. Az öntapadós matricát száradás után vettük le, és készen is volt a mécses. A festékről azért hoztam képet, mert rengeteget kerestem a megfelelőt, és ezzel minden tekintetben elégedett voltam.

12

A legnagyobb fejtörést a főasztal mögötti dekoráció okozta, de győzött az egyszerű és nagyszerű elv, valamint néhány óra levélfűzögetés. Igazi kis őszi DIY esküvői dekoráció lett a végeredmény, remek csapatmunkával! Az az igazság, hogy szerénység ide vagy oda, de büszke vagyok rá. A kedvencem a vendégkönyv elhelyezésére feldíszített asztal, amivel szerettem volna kicsi azt a hatást kelteni, hogy odaömlött az asztalra az ősz.

7

Különösen büszke vagyok arra, hogy sikerült elkészülnöm a vőlegény kitűzőjével, és a menyasszony csokrával is, és hatalmas öröm volt számomra látni a szemükben, hogy tetszik is nekik!

4

Ezután sem volt megállás, mert jött a Cosmopolitan Blogger Day, amiről szintén meséltem, ráadásul a férjem is hallatta a hangját kicsit. A jelölésemből fakadóan szintén rengeteg pozitívumot adott, hiszen sokan írtátok, hogy szavaztatok rám, szurkoltok nekem. Köszönöm itt is!

November első hétvégéjén a Photoexpon, aztán olyan élményben volt részem, amit én magam megfogalmazni sem tudtam, ezért csak facebookon írtam pár sort róla… hihetetlen volt “szembenézni” azzal a rengeteg fotóssal. Majd utóhatásként elárasztották a facebookot a rólam készült képek. Meghatározó két napja volt az elmúlt időszaknak…

És ha már a barátokról ennyit írtam, köszönöm Dóri, hogy elfoglalhattam a kanapétokat azon a hétvégén éjszakánként, és örülök, hogy végre volt időnk egy kicsit beszélgetni is.

Ezután a november sokkal nyugalmasabban telt. Az itthon töltött időmet igyekszem minél jobban kihasználni. Igyekszem kialakítani egy élhető rutint, ami eddig hiányzott az életemből.  A nehezebb napokon törekszem a jóra koncentrálni amit hozott a változás, és nem elmélkedni azon, hogy helyes utat választottam-e. A könnyebb napokat pedig arra használom, hogy építsem önmagam.

Íme néhány habos pillanatkép az elmúlt időszakról….

11

10

9

Egy rosszabb csillagállású napon fogtam a fényképezőgépem, a gumicsizmám, a kabátom, és elmentem sétálni. Ekkor készítettem néhány őszi képet, amiket szeretnék most Nektek megmutatni, és ezzel együtt szeretnék elbúcsúzni az idei ősztől, ami aznap egy csodálatos naplementével ajándékozott meg.

img_6283

img_6310

img_6318

img_6319

img_6334
img_6344

img_6366

img_6370

img_6371

img_6397

img_6454

img_6478

img_6500

img_6501

Végezetül hadd mutassam meg nektek az egyik legcsodálatosabb dolgot, amit idén ősszel láttam. Számomra ez volt a nagybetűs HIHETETLEN:

untitled-design

És most, hogy mindezeket végre kiírtam magamból… mosolygósan tudom köszönteni a decembert.

Hálás vagyok Istennek, mert az úton remek embereket ad mellém, mert számtalan virág nyílik az út mentén, és mert hiába van ezer kereszteződés, velem van, hogy megtaláljam a helyes irányt.

img_20161201_171131

 

 

 

 

 

5 hozzászólás ehhez: “Őszbúcsúztató, avagy mi történt velem ősszel

  1. Icipici konny szokott a szemembe mikor olvastam a sorokat! Nagyon szeretlek!
    Jo mozgalmas oszod volt! jo volt olvasni :D Bar a veget elkapkodtad :D de vegig jo volt olvasni! :-*

  2. Igazán mozgalmas heteid voltak. Az őszi dekoráció csodaszép lett. Sok sikert és kitartást az álom munkád megtalálásához <3

  3. A cikk végére, a képeket elnézegetve fogalmazódott meg bennem, amit a legelső olvasásod óta érzek egyre erősebben. Van szemed a szépre és a kezedben is benne van ez, így alkotni és látni a világot csak az tud, akinek a lelke is szép- s ezt az írásaid is alátámasztják mindig. Hiszem, hogy csak idő kérdése, hogy tehetséged megtalálja azt a közeget, amelyben igazán ki tud bontakozni. Örülök és büszke vagyok rád, hogy meg merted lépni az ehhez szükséges első lépést, a régi munkahelyedről való kilépést. Kitartást és sok-sok kreatív percet kívánok a célig! :) ♥

  4. Nagyon jó volt olvasni az őszinte sorokat, Réka. :) A munkahelyváltás mindig hatalmas döntés az ember életében. Örülök, hogy követted a szíved és nagyon sok sikert és kitartást kívánok az álommunkád megtalálásához! :) Lehet, hogy nehéz lesz sokszor, de a végén majd minden összeáll, meglátod. :)

    Enikő
    http://youaremycupoftea.blog.hu/

Szólj hozzá!