Rossz megállónál jelezni

A gimi ahová jártam, egy dombon van. Szinte a tetején, két buszmegálló között, de nyilván a fentiből könnyebb volt lefele menni, így mindig ott szálltunk le.  Kilencedikes lehettem, mivel még friss volt az iskola, amikor egyszer véletlenül hamarabb jeleztem a buszon, ami így csak miattam megállt, és kinyitotta az ajtót… és bár már rájöttem a tévedésemre, kínosnak éreztem volna fent maradni… hát leszálltam. Amúgy is késésben voltam, de a “hegymászással” megfűszerezve a bejutást,  el is késtem. Miért? Mert rossz megállónál jeleztem?!? Nem. Ha a buszon maradok és szólok, hogy bocsánat véletlen volt, nem késtem volna el. Azonban én hiába tudtam, hogy nem vagyok jó helyen, jobban érdekelt az, hogy mit fognak gondolni, mint az, hogy nekem mi a jó.

Mindennapjainkban számtalanszor kerülünk hasonló szituációba.

Valami elvonja a figyelmemet miközben hozzám beszélnek, és nem merek visszakérdezni, hogy mit is mondott az illető, mert “ciki”.

Rosszul rendelek a pincértől, és nem szólok utána, hogy meggondoltam magam, inkább fizetek azért, ami helyett mást szerettem volna.

Valaki félreérti amit mondok, de nem javítom ki, mert kellemetlen volna szólni neki.

Szeretnék megtudni valamiről több információt egy boltban, de már elköszöntem az eladótól, nem megyek utána.

Felhívtam egy alig-ismerőst, akivel rég beszéltem, pedig nem is őt akartam hívni… sietnék, de kínos elköszönni tőle, így beszélgetek vele, s nem haladok azzal amit szeretnék.

Sorolhatnám, és van egy gyanúm,  hogy ti is…

Hányszor, de hányszor szúrunk ki inkább magunkkall, minthogy felvállaljunk egy kis konfrontációt, vagy hogy esetleg valaki furcsán nézzen ránk. Megéri?  Nem hiszem.

Ráadásul legtöbb esetben idegenek miatt érezzük kínosan magunkat, akiknek esetleg átsuhanhat az agyán egy ilyen gondolat: nah, de béna, azt se tudja hol akar leszállni.

De tegyük fel a kérdést magunknak… hányszor gondolunk mi magunk is idegenekről mindenfélét… “milyenazacipő” “hogybeszélagyertekkel” “aztsetudjamitakar” “nemhiszemelhogyvárnikellmiatta” “komolyannembírfélreállni” stb… és őszintén… 10 perc múlva emlékszünk ezekre? Az akiről gondoltunk bármit is – néhány kirívó kivételtől eltekintve – sérült valójában a mi gondolatunk miatt? Érdekelte őt, hogy mi mit is gondoltunk (legalábbis látszólag) ? Kell egyáltalán érdekelje őt?

Szóval sokszor komolyan inkább kiszúrunk magunkkal, minthogy vállaljunk egy-két még csak nem is hangos gondolatot, de legrosszabb esetben is egy csúnya tekintetet, vagy szót?!?

Ha ilyen helyzetbe keverem magam, eszembe jut a gimis eset… s olyankor csak annyit mormogok magamba, “Na Réka, már megint rossz megállónál jeleztél”.

De hogy mit lehet tenni ez ellen?

Először is fel kell ismerni a szituációt és azt, hogy indokolatlan félelmeink vezetésével leszállnánk a buszról. Ha már tudjuk, hogy mi a helyzet, akkor bizony újra és újra és újra bele kell kényszerítenünk magunkat abba, hogy szóljunk a sofőrnek, ne haragudjon, véletlenül volt.

Előfordulhat, hogy egyszer, kétszer, háromszor is nagyon rosszul esik a helyzet, és a sofőr csak visszamorog valami nem kedveset… de amikor beérünk időben az iskolába, azonnal világos lesz, hogy hadd morogjon, ő baja. 

S előbb utóbb eljön az a pillanat, mikor már nem is halljuk meg a morgó sofőrt, nem látjuk a többi utas furcsa nézését… csak természetes lesz, hogy kiállunk magunkért, a tetteinkért és nem érdekel, hogy ki mit gondol… mert nem leszünk önmagunk ellensége néhány nevetséges félelem miatt.

Te mikor jeleztél utoljára rossz megállónál?

10 hozzászólás ehhez: “Rossz megállónál jelezni

  1. Nem feltétlenül kapcsolódik szorosan a témához, de: lassan tíz év távlatából de jó is volt abba a dombon lévő gimibe járni <3

  2. Megint sikerült rátapintanod arra a problémára, amivel én is egész életemben küzdök. Bár nem lesz jobb tőle se nekem se neked, de azért mindig kicsit megnyugtató a tudat, hogy vannak sorstársaid. Én legalábbis mindig csak azokat az embereket látom magam körül akiket nem ver le a víz ezektől a szituktól, és csak stresszelem magam, hogy de ha neki megy, akkor nekem is kéne.

    • Azért ha már tudja az ember, hogy dinka, akkor legalább tud ellene tenni ;) Ne hagyd magad!!!

  3. Sajnos ma :(
    Amikor nem tudtam kiállni magamért egy munkahelyi ügyben…
    Mentségemül szóljon, hogy én telefonban kényes témákat nem szeretek megbeszélni, akkor is ha én szívok miatta.

    • Sajnálom! :(
      Hát igen, van akinek a telefon a mumusa… kényes témákra meg különösen alkalmatlan! Remélem azért megoldódik!

Szólj hozzá!