Sráckor

Mivel ma startol a magyar mozikban, talán pont alkalmas az időpont arra, hogy írjak róla. Egyébként is akartam, szóval kapóra jött, hogy pont ma van végre időm rá.  Előszóként, megnézhetitek az előzetest itt, hogy tudjátok miröl zengek nektek ódákat. De ha a meglepetés hívei vagytok, akkor inkább csak majd a moziban :D

A Jameson CineFest nálunk kerül megrendezésre, minden évben. Mármint nem nálunk, nem a házunkban, hanem Miskolcon :). És minden évben tartogat 1-2 olyan csemegét, amit az olyan filmrajongók mint én, nagy örömmel fogadnak.  Az idei ajándéka, azonban véleményem szerint sokkal több mint csemege. Szavakkal illetni nem is igazán tudnám. Szóval az a lényeg, hogy vasárnap körülbelül olyan 500-ad magammal lehetőségem volt Magyarországon elsők között látni a Boyhood, azaz magyarul Sráckor című mesterművet!!! (nincs elég felkiáltójelnek hely a monitorotokon, ami ebbéli örömömnek  kellőképpen hangot tudna adni, így csak hármat kaptok :) ) Már nyáron kinéztem magamnak az előzetes alapján, de felülmúlta a várakozásaimat.

A nagyszerű rendező (Richard Linklater) 12 éven keresztül, évről évre összehívta a stábot, hogy a jeleneteket le tudják forgatni. Érdekesség, hogy a rendező lánya játssza a főszereplő nővérét (akivel egyébként nővérként néha tökéletesen tudtam azonosulni ).  A premier előtt mesélte egy úriember, aki gyaníthatóan a CineFest egyik rendezője, vagy valami olyasmi, hogy a lány kérte az apjától a forgatások utolsó éveiben, hogy haljon meg a karaktere, mert megunta. Szerintem nem gondolta komolyan, de azért jót mulattam rajta. Tehát A Végeredmény egy zseniális három órás film, amelyben a szereplők 12 év változásain mennek keresztül. A történet nem tartogat semmi túldramatizált, túljátszott, lenyomomatorkodonatörténetet. Egyszerűen az Életről szól. A nagybetűsről és csodálatosan!  Főként a főszereplő fiú életéről, aki szemünk láttára cseperedik fel. De nyílván a többiek is a szemeink előtt változnak.  Három szemetgyönyörködtető és szívet melengető, olykor szívet tépő, boldog és szomorú nemistudommiajószórá óra. Volt már ilyen élmény a világtörténelemben, hogy a szemünk előtt nőtt fel valaki akit képernyőn látunk… például – nem tudom ki emlékszik még rá  –  a Hetedik Mennyország című sorozatban. De az egy sorozat… mármint nem “leszólom” csak… nem is fontos, úgyis értetek.

Ültem már végig három órás filmet (példának okáért a Wall Street Farkasát, amelynek elismerem a jó oldalát is – és tudnék írni arról is hosszan, ha akarnék –  de a vége felé már nagyon szenvedtem) és soha nem tapasztaltam még, hogy ennyire nem tűnik fel az, hogy már 180 perce egy helyben ülök és csak nézek. Izgága természetem van, szóval külön nagy dolog ez.

Hú. Kifogytam a szavakból, amelyeket úgy írhatnék le, hogy ne mondjak el semmit a film konkrét történetéről. Minden esetre NAGYON nagyon ajánlom, hogy nézzétek meg!!! (igen, megint többet írnék)

Még egyetlen megjegyzés:

Honnan tudta a rendező, hogy az a csepp fiú 12 év alatt, végül ennyire helyes lesz??? De komolyan! Micsoda kockázat!! :D :D :D Szerintem 13-14 éves korában akadhattak kétségek :D :) :D