Fejezd be!

Nem olyan rég láttam egy hozzászólást facebookon, és egyszerűen annyira felbosszantott, hogy nem tudtam elmenni mellette szó nélkül. Vagyis el tudtam, mert nem írtam oda semmit, de most mégis szót emelek!  Így hangzott a hozzászólás – egyébként egy egészen egyszerű “likeolós nyereményjáték” alatt: “szeretném megnyerni úgysem fogom megnyerni” egy mondatban vessző nélkül csak így ömlesztve. Első felháborodásomban arra gondoltam “Akkor minek játszol???” Kedvem lett volna rákiabálni az illetőre, de végül inkább megsajnáltam. Olvass tovább

Átlátszó vagy?

A Lelkes Blogverseny keretein belül jelent meg ez az írásom, de itt még nem olvashattátok. Épp itt az ideje.

 

Emberek vesznek körül, és nevetünk. Vannak köztük igazi barátok, vannak, akiket régről ismerek, és ott van az az egy-két figura, akikről semmit nem tudok. Valakivel jöttek.

Olvass tovább

Elég, ha szeretettel fordulsz a tükör felé

Úgy érzem majd elalszom itt, egy ültő helyemben. Ráfogom az időjárásra. Ellenben jót mosolyogtam, mert még a beléptető captcha (tudjátok, az a betűkből és számokból álló bosszantó izé ami a még bosszantóbb robotok ellen van) is az volt, hogy BED. Tudhat valamit. :) Ennek ellenére – vagy éppen azért, hogy kicsit felébredjek  – gondoltam megosztom veletek, hogy: Képzeljétek enyém A hónap levele az Éva Magazinban!!! Olvass tovább

Pirosruhás Önbizalom

Csodás magassarkúban és piros nyári ruhában tipeg felém egy nő az utcán. Még abból is magabiztosság árad, ahogyan a haját fújja a szél. Milyen jó neki, hogy ennyire magabiztos. Könnyű neki… Olvass tovább