TED(d) Zsebre – Óra-átállít-ósdi

photo-1439754389055-9f0855aa82c2

Mi a TED(d) zsebre?  Egy (most még új) cikk sorozat a Habfürdőn. Ismeritek a TED-es előadásokat? Sokszor nagyon érdekes témákat boncolgatnak, ezért arra gondoltam néha feldolgoznék, megosztanék veletek egy-egy ilyen videót, és körül járnám kicsit a témát. Ez a bejegyzést pedig a bemelegítő! :) Remélem tetszeni fog nektek!

Engem mindig is összezavartak az időzónák és az időszámítások  és soha egyetlen óraátállásnál sem tudom magamtól, hogy merre kell állítani, és ez egészen pontosan mit jelet a szervezetemnek.
(Hű, ezt olvasva nem tűnhetek túl okosnak, de higgyétek el, a látszat csal! :D :D Egyszerűen csak soha nem fektettem túl nagy energiát abba, hogy megjegyezzem, mert mindig volt valaki aki elmondta, hogy mi a teendő.)  Ezért is írok róla kicsit, hátha végre megjegyzem.

Szóval kigoogliztam: most vasárnap (március 27) hajnalban át kell állítani az órákat, hajnali 2-ről, hajnali 3-ra. Sógorom kifejtette: “Micsoda butaság, hogy az alvásidőben kell állítani… miért nem lehet munkaidőben, hogy egy órával kevesebbet dolgozzunk? :D ” Tehááát… a most éppen megszokottól korábban kell majd kelni. Eddig is nehéz volt a felkelés, mostantól aztán talán a hattyú halálát is eljátszom majd reggelenként, mert az az igazság, hogy engem minden reggel megvisel a felkelés. És vasárnaptól egy órával “hamarabb” visel majd meg. Elgondolkoztam mi az ami esetleg segítene rajtam… mondom esetleg… jó-jó, de a remény hal meg utoljára nem?… de klassz dolog volt a cuki rózsaszín dolgok összeválogatása ebben a témában. :) Nézzük mikről álmodoztam most! *

 

óraatallitas

*a bejegyzés szponzorált elemeket tartalmaz, azonban ez nem jelenti azt, hogy akár egyetlen betűmet is ne gondolnám teljesen komolyan.

 

  1. Természetesen mindenképpen kell egy karóra amit átállíthatok :), hátha lelkesebb leszek! Ritkán szoktam órát hordani, de elég régóta vágyom egy elegáns darabra. A webshop oldalán találtam egy cikket, aminek a főszereplője ámulatba ejtett – de nem illett bele a képbe a színvilága. :) Annyira szép az is (és a színben megfelelő is :) )!
  2. Nem tudom hány százaléka lelkesedés a dolognak, és mennyi a komoly elhatározás – remélem utóbbi nagyobb  hányadban van jelen – de mivel hosszabbak lesznek a nappalok, reményeim szerint eljutok futni is. Ehhez pedig jól jön egy motiváló sportcipő. Persze arról igazán álmodni sem merek, hogy majd reggelente járok el, mert menő a sportcipőm… de azért jól hangzik! :D
  3. És ha már sportolásra adom a fejem, olyan népszerűek mostanában ezek a “MY BOTTLE” feliratú palackok, lehet az is motiválna, valami jó kis gyümölcsös vízzel megtöltve. De az is lehet, hogy inkább valami hasonlót csinálok magamnak, magyar felirattal.
  4. Már régóta vágyom egy szép ágytakaróra, ami egyébként segít a komfortérzet kialakításában a hálószobában. Azt hiszem, ha majd készen lesz a hálónk, és István nem tiltakozik nagyon a rózsaszín ellen, akkor ez az ágytakaró egy potenciális jelölt lehet.
  5. És természetesen hozzá illő díszpárnák is kellenek, mert abba már beleegyezett, hogy rengeteg párnánk legyen!!
  6. A reggeli felkelésben egy szép új bögre is a segítségünkre lehet. Eleinte biztosan… és elvileg 10 nap kell egy szokás bevezetéséhez, így az az eleinte éppen elég :)
  7. Ha mégsem sikerül időben felkelni, akkor jól jöhet, ha van egy rohangálós “bögrénk” is, hogy el tudjuk benne vinni a reggeli italt. Hát nem tündérien aranyos ez a példány??
  8. Ha esetleg este az elalvással van gond, akkor segítségül hívhatjuk a levendulát, melynek rengeteg jótékony hatása közül az egyik, hogy segít elaludni. A levendula párnácska formájában pedig olyan jól mutat!
  9. Ha pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy aludhatunk reggel sokáig, de zavar minket a beszűrődő napsütés, akkor jól jöhet egy szemmaszk! Természetesen számomra csak és kizárólag egy édes rózsaszín példány jöhetne szóba :)

Ezek közül pedig valami hamarosan az enyém is lesz, de hogy mi, az egyelőre maradjon titok  – vagy csak egy könnyű “rejtvény” :). De majd beszámolok róla, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeimet, és segített-e, az átállásban.

Azok, akik követnek Facebookon, vagy Instagrammon láthatták, hogy nem olyan régen Londonban jártunk néhány barátommal.  Nagyon-nagyon jó volt, és eseménydús. Hatan körülbelül 110 gigabyte fénykép és videóanyagot sikerült összehozzunk, így van miből válogatni. Amint ez megtörtént, ígérem mesélek! Eljutottunk Greenwichbe is, a hosszúsági fokok közepére, az órák nullájához. Számomra pedig ez a kütyü az egyik legérdekesebb eszköze volt a Royal Observatorium kiállításának:

greenwich

Sok ugyan nem látszik belőle a képen (de kattintással rá tudtok nagyítani), de a lényege, hogy mindig mutatja, hogy a föld mely részén nyugszik és kel éppen a nap. Itt éppen öt óra körül járt az idő Angliában, Dél-Amerikában delelt a Nap, Magyarország pedig nagyjából 1,5 órányira volt a naplementétől. És mind a két időszámítási zóna jelölve van rajta! A tábla tetején látszik feketével a téli, világossal pedig a nyári időszámítás. Egyszerűen lenyűgözött. “Naplementemán” vagyok így tényleg percekig csak álltam előtte, és bámultam, tanulmányoztam.  Mondtam is Istvánnak, hogy legyen szíves egy ilyet csináljon nekem otthonra. :)

A másik érdekes információ az volt, hogy régen volt egy hölgy, aki a zsebórájával a zsebében (hol máshol tartotta volna :) ) felsétált minden héten a greenwichi órához, beállította a saját óráján a pontos időt, majd visszatérve otthonába, várta azokat az embereket, akik szerették volna, hogy az ő órájuk is a pontos időt mutassa. Ő volt az órás néni, aki beállította a többiek óráját is. :)

Mint mondtam, kicsit jobban utánaolvastam az óraátállítás témájának, – aminek történetével nem untatnálak titeket, hiszen akit érdekel az könnyedén utána tud nézni- és így bukkantam a TED(d) zsebre sorozat első szereplőjére is. Ugyanis találtam egy számomra nagyon érdekes cikket, ami 2011. novemberi, tehát a téli időszámításra való átállás előtt íródott, és amihez tartozik az előadás is:

Én személy szerint eddig függetlenként szemléltem a témát, és most sem hiszem, hogy élharcos leszek, de az az igazság, hogy engem meggyőzött! Főként azért, mert alapvetően bagoly természetem rendkívül tud annak örülni, hogy sokáig van világos. A felkelés pedig… nos az akár hány óra van, elég nehéz.

Kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok!? Szerintetek ósdi dolog ez az óraátállás?

6 hozzászólás ehhez: “TED(d) Zsebre – Óra-átállít-ósdi

  1. Én is nagyon szeretem a TED videókat. :) Az átállásban talán segíthet, ha a szokásosnál egy órával korábban lefekszünk, így talán nem fog annyira hiányozni az a 60 perc… :)

    • Sajnos rajtam nem segít, mert nem tudok elaludni korábban. Az ébren fordgolódás meg már régi ismerősöm, főleg mert ilyenkor kapcsol be az agyam, és nem hagy elaludni a sok ötlet … persze nem éppen az ötletek megvalósításának kedvező időpontban nem hagynak békén…Így általában csak akkor fekszem le ha már tényleg fáradt vagyok. Tudom, nem jó ez így…

      • Köszönöm, örülök, hogy tetszik! Vagyis, hogy TEDszik :D
        Mi is beállítottunk egy ébresztőt egy órával korábbra. A mikrót direkt átállítottuk, így mikor csörgött az óra, kiment megnézni a férjem, hogy akkor hány óra is van :) :D :)

    • :) :) Megnéztem :) Nekem kicsit “amerikai” ez a videó, úgy értem nagyon gúnyolódik a németeken, nyilván mivel nem kedvelik őket, de ettől függetlenül egyetértek :) És tényleg vicces!

  2. Nagyon kedves cikk ezekkel az összegyűjtött kellékekkel, kíváncsian várom a következő TED-es írásod. :) Az óraátállítás pedig mondjon le! Nekem éjfélkor jutott eszembe, hogy 2-kor át kell állítani, és azon görcsöltem, hogy vajon a mobilom átáll-e magától, mert ha nem, akkor el fogok késni munkából. Így hajnal fél 3-ra állítottam egy ébresztőt, hogy megnézzem mennyit mutat a mobilom és ott volt mellette ellenőrzésnek a karórám. Persze átállt. :D

Szólj hozzá!