Vigyázz! Kész! Posztolj! – Kedvenc gyerekkori könyv

Soha nem ment, hogy kedvenc könyvet mondjak. Szerintem olyan egyszerűen nem létezik, mert a könyvek (majdnem) mindegyikében varázslat van. Egyszerűen nem lehet egyetlen egyet a többi felé emelni, mert rögtön úgy érzem, hogy megbántom a többit. És ha megbántódnak, jogosan is teszik, hiszem miért lenne az egyik csodálatos történet jobb mint a másik csodálatos. Így írnék kicsit másról… de csak egy kicsit, mert kapcsolódik azért.

Amióta felnőttem, … vagyis nem, mert ezt még most sem merem kijelenteni, holott a személyim már eléggé a felnőtt kategóriába sorol, szóval amióta … hm… “egyszercsak” óta rájöttem, hogy mennyire fontos az esti mese és megfogadtam,hogyha majd gyerekeink lesznek, biztosan fogunk nekik mesét olvasni, vagy “fejbőlmesét” (unokahúgaim után szabadon) mondani.

big_15263Azon nagyon nagyon szerencsések közé tartozom, akik megtapasztalhatták az esti mese csodáját, és nem csak a Tv Macin keresztül (akit természetesen nagyon szeretek, hiszen a gyerekkorom fontos szereplője volt… tü tü dü tü tütüdüüüü…tü düüü…tü tööö). Élénk előttem a kép, ahogy az emeletes ágyban fekve édesapám a lábamnál ülve, saját lábát az ágyról lelógatva mesél nekem és később már az öcsémnek. Mint mondtam nincsen kedvenc, de azért fontos mese volt és fontos még most is, a Tündér Ilona és Árgyélus Királyfi meséje, főleg mivel a Kisgyermekek Nagy mesekönyvében csodálatos rajz volt a mese mellé. Olyan könyv volt ez, ami inkább szövegből állt, és csak egy-egy mesét ajándékozott meg csodálatos illusztrációval. De azokat nagyon! Olyan rongyos már az a könyv, hű.. fantasztikusan rongyos. :)

Nagy kedvencem volt az is – és az öcsémmel mindig nagyon jól szórakoztunk – mikor szüleim egy egyszerű mesét (mint pl. A három kismalac) fejből mesélték, néhol szándékosan kiszínezve (például a harmadik kismalac az egész erdőt befogadta, a pincében laktat a nyulak, a padláson a madárkák és az őzikéknek is jutott hely a téglaházban) , néhol pedig az álmosságtól badarságokat beleszőve, ami mindig nagyon szórakoztató volt.

Egy másik kedves emlékem, hogy unkanővérem olvasott nekem, de nem is akárhogyan, hanem a mesekönyvek tartalomjegyzékéből három mesét kiválasztva, azokat beszámozva, és én csak annyit választottam, hogy az 1, a  2 vagy a 3 mesét olvassa-e nekem. Ha jó emlékszem a mese után pedig ki kellett találnom a mese címét. Ez így leírva nem olyan izgalmas, de számomra csodálatos játék volt!

Amikor pedig már nagyobbacska lettem néha meséltem az Öcsémnek “Három szavas mesét”, ami abból állt, hogy az Öcsém mondott három teljesen elképesztő és nem mesebeli szót (már amennyire elképesztőt egy négy-hatéves ki tud találni), és én azokat a szavakat szőttem neki mesébe. Hogy milyen badarságokat találhattam ki talán jobb is, hogy nem emlékszem, de nagyon szerettem neki mesélni, azt tudom. Mint ahogy szeretünk a férjemmel mesélni az unokahúgainknak, és szeretni fogunk majd mesélni a saját gyermekeinknek is.

161447Azért nagyon gondolkodom, hogy van-e a gyermekkoromnak meghatározó könyve, és most arra jutottam, hogy határozottan emlékszem, hogy mikor már én is tudtam olvasni, nagyon szerettem Harisnyás Pippit és kalandjait. Igazi hősnő, szeleburdi, akaratos, szabad. De nem tudom be kell-e őt mutatnom. Ha igen, akkor ezt sürgősen pótolni kell. :) Egész sorozat van belőle, és mindig nagyon szerethető kalandjai vannak a szeplős, kétcopfos, vörös hajú kislánynak, aki olyan erős, hogy a lovát is elbírja. Talán a kedvencem a Harisnyás Pippi a Déltengeren, de ebben sem vagyok biztos.

Bár a gyerekkori könyvek újraolvasása némi veszélyt rejt magában, azért mégiscsak arra jutottam most, hogy elolvasom. Főleg mivel egyébként is belevágtam a barátaimmal az “Olvass el 50 könyvet 2015-ben” című – szerintem nehezen teljesíthető – kihívásba, amiben egy gyerekkori könyv is szerepel. :)

Ha a többiek kedvenc könyveire is kíváncsi vagy, ne habozz, olvasd el a bejegyzéseiket! Az én korábbi VKP (Vigyázz! Kész! Posztolj!) részeimet pedig megtalálod a címkefelhő megfelelő betűhármasára kattintva. ;)

 

vkp1j

 

 

 

Szólj hozzá!