Vigyázz! Kész! Posztolj! – Születésnapi vers?

page

Mivel egy éve indult a Vigyázz! Kész! Posztolj! ezért ma mindenki arról írhatott amiről szeretett volna. Én pedig kihasználom az alkalmat, hogy felköszöntsem a kezdeményezést, mivel sok-sok jó blogra találtam általa, s  nem is csak blogra, de barátra is.

Írtam egy “verset”. Idő hiányában sokkal kevésbé sikerült úgy mint ahogy szándékoztam, de a sorok melyek linkelve vannak, egy-egy VKP bejegyzésből vannak kiszedve. :) Olvassátok szeretettel!

 

vkp1j

 

Ezúttal egy nagyon kellemes témáról kell nyilatkoznunk

S a VKP most sem hagyja, hogy unatkozzunk

New York, Los Angeles, London, Párizs, Új-Zéland, Egyiptom, egy lakatlan sziget

légy bárhol, szinte biztos, hogy a VKP megihlet.

Aki belekezd a blogolásba, az azért teszi, mert szeret írni, szereti leírni a gondolatait,

S immár egy éve, hogy jó néhány blognak a VKP témájában nyithatjuk meg ablakait.

Ezáltal egy szélesebb világot is kapunk 

Mindegy az ország melyik szegletében lakunk.

Sok-sok VKP bejegyzés születik, s gondoltam kiválasztom a kedvencem

de letettem róla, mert mindegyiket szeretem.

És mindegyiket önmagáért szeretem. Minden csupa szín és élet

ahogy egy téma a bloggerek kezei között különböző mondanivalóval feléled.

Köszönöm Neked Szilvi az ötletet, a lehetőséget!

Az olvasásban magatokat vissza ne fogjátok,

A többiek bejegyzését itt találjátok:

9 hozzászólás ehhez: “Vigyázz! Kész! Posztolj! – Születésnapi vers?

  1. Ötletes a vers,tetszik (: Amúgy azzal egyet értek,hogy sok érdekes embert lehet megismerni ezáltal (:

  2. Micsoda klassz vers! ^^ Nagyon jó ötlet a cikkek soraiból válogatni, ha megengeded, ezt ellopom a mókás évzáró cikkek sorába. :)

    • Örülök, hogy tetszik! :) (még jobban, hogy meg is írtad, hogy tetszik! ;) )
      Kötekedhetnék, hogy ne lopjááá, mert akkor innen eltűnik és akkor mi lesz az olvasóimmal?:). :D De értem, hogy hogy érted és persze,nyugodtan! :)

      • Meg még egy kérdés, és bocsánat, hogy offolok, de meg tudnád írni kérlek, hogy hogyan ágyazod be a többi résztvevő bejegyzését? Kézzel, vagy van erre is inlinkz kód?
        Köszi előre is a választ!

        • Inlinkz kóddal, amit Szilvi küld e-mailben. Nekem működik (nem tudom miért) a bloggeres is, de van külön wordpresses is, az jó kellene legyen neked is. De ha segítség kell, nyugodtan írj mailt, vagy akár fbon :D Mondjuk szerintem megoldod!

  3. Inlinkz kóddal, amit Szilvi küld e-mailben. Nekem működik (nem tudom miért) a bloggeres is, de van külön wordpresses is, az jó kellene legyen neked is. De ha segítség kell, nyugodtan írj mailt, vagy akár fbon :D Mondjuk szerintem megoldod!

Szólj hozzá!