Könyvajánló: Magabiztosan Azt Hiszem

2019. 07. 09. No Comments

 

Meséltem már, hogy nyertem egy szépségversenyt?

Az úgy volt, hogy találtam egy felhívást amiben… jah, hogy ez most nem az én történetem, bocsánat…erről talán majd máskor :)

Azonban mégiscsak kapcsolódik kicsit ahhoz, hogy miként is találkoztam Adriennel, aki ezt a nagyszerű könyvet írta.

Bevallom őszintén – mert ezt kérte tőlem Adrienn, hogy legyek őszinte – ha csak úgy a polcon láttam volna meg a könyvet, biztos, hogy nem emelem le. A borító első ránézésre nem vett meg magának, s valójában csak a könyv elolvasása után vált igazán a részévé számomra, főleg a kis elemekkel, melyek finoman jelzik, hogy mivel is találkozhatunk a könyvben. Számomra talán túl harsány, s ezt csak azért merem leírni, mert ez is csak kitűnően bizonyítja, hogy nem szabad külsőre ítélni. :) Mert a beltartalomról sok minden elmondható, de az, hogy harsány, az egyáltalán nem! Kendőzetlen, őszinte és telis-tele van azokkal a harcokkal, kérdésekkel és válaszokkal, amelyeket te meg én is átélünk, vagy talán át fogunk élni, ha nem is pont így mint a könyvben le van írva, de valahogy mégis…

Pedig Adrienn semmi másról nem ír, “csak” az életükről… de teszi ezt olyan formában, hogy gyakorlatilag amikor megérkezett hozzám a könyv, nem tudtam letenni, és egy ültő helyemben olvastam el. Nagyon tetszett. Gondolatokat kaptam, tőle, s ami a legszokatlanabb az én esetemeben, rögtön miután letettem azt gondoltam: ezt újra fogom olvasni!

“Ez a könyv nem attól érdekes, hogy nyolc nő a Hősök terén fehérneműre vetkőzik benne; nem is a béna pasizós sztoriktól; sőt telt hölgytől sem, akinek másodpercnyi problémája nincs a túlsúlyával, vagy a testével. Ami viszont leköti az ember figyelmét az az, hogy végig kísérhetjük egy nő lelki alakulását, az anyaság buktatóit, a dolgozó nők dilemmáinak nagy részét. Megtudhatjuk azt is, milyen sebeket ejt a szülőkön ha sérült gyerek születik a családban. Mennyire nehéz összetartani, amikor mindenki csak hibáztat. És hogy mitől lesz hiteles? Attól hogy ez rólunk szól. Ebben a könyvben leírom történetem, személyiségem, és nézőpontom kialakulásától kezdve, a két gyermekes anyukalétig. A lelki buktatókkal együtt. Olyan személyes kiszólásokkal az olvasóra, hogy akaratlanul is előveszi a saját életét, és a benne megélt eseményeket. Hiszen feldolgozunk. Együtt. Számomra az írás egy csodás terápia volt. Remélem az olvasás is az lesz.”

Azért nem is tudok, és nem is szeretnék mondani többet, mert szeretném, ha Ti is elolvasnátok könyvet!

Ellenben megkértem Adriennt, hogy válaszoljon néhány kérdésemre, amiből számotokra is kiderül, hogy sem a könyv sem az írója nem hétköznapi!

 

Pár mondatban hogy tudnád összefoglalni, hogy ki is Nagyné Németh Adrienn?

Két kislány örökmozgó anyukája vagyok. Vidám természetű, kedves embernek tartom magam, aki társasági lény. Telt nő vagyok, de ezzel egy deka problémám nincs. Alkatom ellenére rendszeresen mozgok, tudatosan táplálkozom, csak nagyon szeretek sütit sütni.

Sokat kell “magyaráznod”, hogy te így vagy jól ahogy vagy?

Nagyon. Elég sokszor hallgatom, hogy milyen jól nézek ki, meg hogy mennyivel jobban nézhetnék ha lefogynék.

Fáraszt?

Nagyon sok “kedves” üzentet kapok ez ügyben. De én csak jót mosolygok rajtuk. Azt szoktam mondani, hogy én megértem ha valaki vega, vagy esetleg diétázik, akkor miért ne lehetne elfogadni, hogy én viszont így érzem jól magam?!

Manapság annyit hallgatjuk mindenkitől, hogy mit nem szeret magában, hogy nehéz felfogni ha valakinek az alap, nem? Igazi példa lehetsz, de nem gondolom, hogy azért, mert a telt alakodat szereted, hanem mert egy olyan erő sugárzik belőled, amit bárki elirigyelhet. Dolgozni kellett ezért, vagy az alaptermészeted is ilyen?

Alapból ilyen vagyok, ezért is nagyon nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy hogy csinálom. Egy lepke sem gondolkodik azon miért lett ő kék…

Talán a sok kérdés és magyarázkodás volt az egyik oka annak, hogy könyvet írtál. Emlékszel az első pillanatokra amikor megfogalmazódott az, hogy ebből könyv lesz?

Lehet, erre még nem gondoltam. Viszont tudat alatt tényleg van benne valami. Nyáron, mikor nem nagyon volt dolog a fejlesztőben nekiálltam leírni, hogy ki is vagyok én. Mikor már 4 oldal tele volt, és úgy éreztem még mindig van mondandóm akkor megmutattam néhány ismerősnek, és ők mondták, hogy legyen könyv belőle.

Egyből belevágtál, vagy voltak kétségeid?

Nagyon sok kétségem volt. Egyáltalán nem bíztam magamban, és a könyv sikerében. Egy kiadónak pont azon a nyáron volt regényíró pályázata, ahová végül beküldtem mint pályázat. Októberben hirdettek eredményt. Nem nyertem. Napokig sírtam. Ki sem akartam adni, és akkor megint jöttek a barátok és a kezemet fogva elvezettek a saját kiadásig.

Az egész könyvből árad az adni akarás. Azt gondolom – és a könyvedben is ezt írod – benned van a segíteni akarás, mélyen, szinte a génjeidben. Hiszel abban, hogy azért érkezett hozzátok Hanna, és nem máshoz, hogy ezt a tulajdonságodat kiáraszthasd a világ felé, vagy ennél reálisabb talajon mozogsz?

Nem mozgok reálisabb talajon, pedig néha jobb lenne. Tényleg él bennem rendkívül erősen a segíteni akarás, ami alapvetően egy fantasztikus jó tulajdonság. Egyetlen hátulütője, hogy nem lehet belőle megélni.

Nagyon sok mindenről szól a könyved és az életed. Mire a legkíváncsibbak az emberek ha kérdeznek?

Mindenki magából indul ki én azt látom. Akinek a nőiesség a fókuszpont az életében az arról kérdez, akinek a gyermek állapota az Hannáról. Nagyon vegyesek a kérdések. A leggyakrabb kérdés: Hogyan csinálom.

És hogyan csinálod?

Ötletem nincs. Minden nap úgy kelek fel, hogy csak ezt a napot éljem túl, aztán jönnek a megkeresések, meg a találkozók, és hopp már este is van.

Mit szólna a tizenéves Adri, ha elolvasná a könyved?

Azt, hogy ne már, tényleg ezeket végig kell csinálnom? Tizenévesen eléggé befelé forduló voltam.

És mit mondanál neki erre?

Azt, hogy az élet iskoláját ki kell járni, nincs kibúvó. Engedd el magad, és ússz az árral. Egyik feladat jön a másik után. Elképesztő helyekre fogsz eljutni, hatalmas kalandokban lesz részed, de ehhez a komfortzónád jelentős mértékben el kell hagyni… Sok ember kérdezgeti miért történik vele ez vagy az. Neked ez soha nem lesz kérdés. Mindig tudni fogod az okát.

Azért ez nagy erőt adhat a mindennapokban, hogy azt érzed, hogy tudod mi az oka.

Ez így van. Mondok egy példát. Mostanában marketing munkákkal keresem a kenyerem. (mert ugyebár élni kell valamiből) egy orosz cégnek dolgoztam, kaptam tőlük egy meghívót a Mátyás templom egyik koncertjére, ahol megismertem Bach Air című csodaművét. Másnap egy fodrászat felkért, hogy készítsek nekik egy reklám anyagot, hogy milyen szakszerűen csinálják meg egy menyasszony és vőlegény haját. Megkomponáltam egy jelenetet ahol találkoznak, háttérben pedig az előző nap megismert zene szólt. Mindenki sírt, annyira szépek lettek és olyan jó anyag lett belőle.

Minden mindennel összefügg. Ha meg kellene fogalmaznod, hogy miben hiszel, mi az életed alaptétele, mit mondanál?

Nagyon sok alaptételem van. Egyik, hogy nincsenek véletlenek, a másik, hogy nem teszek olyat másokkal, amit, ha velem tennének, nekem nem esne jól. Ezek számomra az életemet meghatározó gondolatok.

Vannak kedvenc soraid a könyvből, amit néha idézni szoktál?

Igen. A könyvben félkövérrel jelöltem azokat a gondolatokat, amik rendkívül sokszor előfordulnak a mindennapokban nálam is. A kedvencem viszont nem jelöltem félkövérrel, mert azért ez kicsit pejoratív is lehet olykor: mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának.

Két  “nagy projekt” van az életedben. A Mesenincs és a Nőgyár. Pár szót mesélsz róluk?

A Nőgyárral kezdem, mert az régebbi.

Ezt a projektet akkor indítottam amikor megismertelek Téged is. A verseny után először sokat sírtam, aztán a Dóráék (a verseny szervezői) segítségével belevágtam. Ők adták hozzá az első biztató szavakat és kritikákat.

Miért sírtál?

Azért mert akkora tapsot kaptam mikor levonultunk. Nem tudom emlékszel-e, de nagyon ujjongtak és éljeneztek mikor én vonultam le ott a színpadról.

Hogyne emlékeznék?!  Fantasztikus pillanata volt a versenynek! Akkor örömkönnyek voltak, ennek örülök.

Abszolút.

Szóval a Nőgyár jelenti számomra az életszerűséget, az anyaságot, a nőiességet a maga tökéletlen valójában. Nem szoktam stilizált képeket felölteni, vagy agyonfilterezni a fotóimat. A főzés is azért van live videókban mert így életszerű. Nem szeretem amikor a tökéletes világot sulykoljuk az anyukákba aztán meg jönnek az önbizalom problémák, hogy nem túl jó az ő életük.

A Mesenincs pedig egy oltári nagy küzdelem. Egészen forradalmiak vagyunk a fejlesztőházak terén, mert nálunk a szülő van központban. Nyilván megkapja a gyerek a fejlesztését, DE vallom, hogy ha a szülők rendben vannak akkor könnyebben fejlődik a gyermek is.

Nagyon nehéz olyan pedagógust találni aki ebben a szemléletben tud dolgozni. Pláne szakmai berkekben elfogadtatni a módszer hatékonyságát. Nekünk erre itt van élő példának Hanna. Aki kezd beszélni (jó a hangerő gombot még nem találtuk meg) jár és a kezét is igyekszik használni. Értelmi fejlődésben messze túlmutat ezen a betegségén.

Lesz második könyv?

Igen. Télen írtam egy regényt, ami akkor kerül ki, ha találok rá kiadót, de a Magabiztosnak biztos lesz folytatása magánkiadásban is. Az utóbbi időben rendkívül sok dolog történt velünk, lelkiekben is rengeteg új impulzus ért, tehát van miről beszélni. Olvasó közönség is van, mert legnagyobb meglepetésemre a pedagógusok és a sérült gyermekekkel foglalkozó szakemberek elképesztő módon viszik a hírét ennek a könyvnek. A Down alapítvány mentorszülő hálózata ajánlott irodalomként kezeli, amire nagyon büszke vagyok. Mostani belső fejlődésemben azonban már nincs “azt hiszem”. Ami ebben a könyvben megjelenik sokszor, hogy nem tudom jól csinálom-e a mit csinálok, már nem kérdés számomra. Ez vagyok én.  Ez a felismerés pedig a világ legnagyobb szabadsága.

 

INNEN meg tudjátok rendelni a könyvet, aminek a szerzői jogairól lemondott Adri a Mesenincs Ovi javára. Így a könyv megvásárlásával az ovit tudjátok támogatni. Ehhez még hozzáteszem, hogy és a saját lelketeket is. Szóval őszinte szeretettel ajánlom Nektek ezt a csupa szív, csupa élet könyvet!

No Comments

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Rólam

Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

INSTAHAB

Legnépszerűbb Bejegyzések

Címkék

×