Kismama napló 3. rész – Hogyan készültem?

2021. 03. 25. 1 Comment
A 20. hét után  nagyjából nyugodt időszak következett. Már ha eltekintünk attól a 6 héttől ( 24. – 30. ) amikor semmilyen vizsgálatra nem mehettem el, mert elkaptuk a koronát, és karanténba kerültem. Részben talán a saját hibámból sokkal több időre mint az indokolt lett volna… amúgy nem mentem volna én sehová, csak ultrahangra meg vérvételre …

A történet hosszú és sok sírással járt együtt, bevallom nem szeretném felidézni. Szerencsére a betegség egyikünket sem viselte meg nagyon, mögöttünk van, ez a lényeg. Plusz ami jó dolog kisült belőle például, hogy egyébként nem akartam babamozira menni, de így foglaltam oda is időpontot, hogy jó alaposan megnézzék. Fantasztikus élmény volt látni Babát, és a képekért is oda vagyok! De ami a legjobb volt, hogy ott elmondták, hogy pontosan hogy fekszik és onnantól kezdve sokkal jobban el tudtuk képzelni a kis mozgásai alapján, hogy mi történik éppen.
Amiről mindenképpen szeretnék mesélni az a felkészülésem a szülésre. Szeretném elmesélni, hogy én milyen utat válaszottam… vagyis az út választott igazából engem, akármilyen spirituálisan is hangzik ez az egész.
Hol is kezdjem… Olyan szépen találtak rám a dolgok…
Elárulom, hogy a szülésről olvasni vagy egyáltalán az egész folyamatra felkészülni viszonylag későn kezdtem el. Valahogy tiltakozott a valós, fizikai tudás ellen minden porcikám, egészen sokáig. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag az utolsó három, de inkább két hónapban szedtem magamra minden lényegi tudást. Pedig a felkészülés szempontjából két nagyon fontos dolog is jóval hamarabb, októberben talált rám.

Az egyik egy könyv, ami pdf formátumban jutott el hozzám, nem is akármilyen úton.
A 12. heti ultrahangon ahol voltam, elfelejtettem – vagy inkább ők felejtettek el szólni, hogy ez szükséges – beíratni a kiskönyvembe a 12. heti vizsgálatot. Így aztán az ott tátongott üresen még a 20. hét után is. Barátnőm azonban akkor lett 12. hetes terhes, és mondta, hogy megy ugyanoda ultrahangra. Én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy elkísérjem és egyúttal beírassam a kiskönyvbe amit be kell.

Bevallom annak ellenére, hogy egyébként nyitott személyiség vagyok és szívesen beszélgetek bárkivel, ekkoriban elég kis magamnak való voltam éppen, kifejezetten nem szerettem idegenekkel szóba elegyedni, így aztán soha egyetlen váróban sem csevegtem a többi kismamával. Kivéve valahogy aznap… amíg barátnőm bent volt a vizsgálaton, jött egy pár, akikkel valamilyen oknál fogva beszélgetni kezdtem. A kismama szájából pedig elhangzott egy egészen képtelen mondat, amit teljes hitetlenséggel fogadtam. Azt mondta, hogy az első szülése fantasztikus és csodálatos élmény volt.
Amikor mindenhonnan az jön, hogy mennyire fáj és milyen rémes, egy ilyen mondat igen meglepő tud lenni, legalábbis számomra akkor ott, az volt.

Szóval beszélgettünk, és annyira kedves volt és segítőkész… ahogy megosztottam vele a félelmeim, illetve, hogy én nem szívesen olvasok utána egyelőre mert megrémiszt az egész, kérdezte, hogy mi az e-mail címem, mert küld nekem egy könyvet. Szóval eléggé a véletlenek összjátékának köszönhető, hogy eljutott hozzám Marie F. Mongan: A szülés ahol én irányítok című könyve.  A háborítatlan szülésről szól… igaz ugyan, hogy kishazánkban elég utópisztikus olvasmánynak tűnik, és nem minden szavával tudtam azonosulni, azonban nekem olyan tudást és hitet adott ami a saját testemet illeti, amire nagy szükségem volt. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy mivel kórházi (és nem otthoni) szülést választottam, ezért a könyvben leírt tudás és a korházi protokoll közötti ellentét okozott számomra jó néhány sírós napot, és nem kis stresszt, mert tehetetlennek és dühösnek éreztem magam.  Főleg mivel amikor az orvosomnak megemlítettem, hogy amennyiben van rá mód és a szülés komplikáció mentes, nem szeretnék oxitocint kapni, úgy reagált rá, mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy jöjjön ki hozzám a tó partjára, mert én ott akarom világra hozni a gyermekem… Rémtörténetekkel kezdett traktálni 35 hetes terhesen… jófej volt. Szóval néha bevallom úgy éreztem a könyvben leírtakat tudni inkább átok, hiszen  ellehetetleníti a rendszer, hogy a vágyaim teljesüljenek.
Mindenesetre hasznosabb lett volna hamarabb olvasni a könyvet, mondjuk orvosválasztás előtt, hogy eleve úgy keressek nőgyógyászt, hogy tudom mit akarok… majd legközelebb… persze már ha lesz lehetőségem orvost választani…

A tervem (amitől tudtam, hogy eltérhet a valóságtól bőven, hiszen a szülés már csak ilyen) az volt, hogy lehetőleg a plusz oxitocint szeretném elkerülni, és amennyire lehet beavatkozás mentes szülést szeretnék, hacsak nincs valami komplikáció. A lelkem leginkább arra vágyott amit itthon csak az otthon szülést választók élhetnek át… de valami oknál fogva ez az oxitocin kérdés ez nagyon fontossá vált számomra. Pedig a babának és (elméletben) az anyának sem árt…

Kis kitérő: Az oxitocin segíti leginkább a szülést, a vajudást, a tágulást. Éppen ezért (sajnos) a korházakban bevett gyakorlat, hogy a folyamat meggyorsítása okán ha kell, ha nem, adagolják a kismamának a plusz oxitocint, azzal indolokva, hogy “az természetes dolog, hiszen a szervezetünk is termeli, egyáltalán nem ártalmas” . (Nem állítom, hogy nincs olyan eset amikor szükséges a plusz, én egy ideális esetről beszélek.) Csakhogy míg a kismama a saját tempójában a saját testének megfelelő mértékben termeli az oxitocint, ezért a fájdalom amit okoz, a kismama testéhez idomul, annak fájdalomküszöbéhez igazodik. Míg a mesterségesen adagolt oxitocin egyrész leállítja a saját oxi termelést, másrészt olyan mintha egy bombát dobnának le a testben, valóban felgyorsít mindent, ebből kifolyólag a fájdalom is sokkal nagyobb, így okozva sok esetben traumatikus szülésélményt.

Jómagam nem azért ragaszkodtam ahhoz, hogy ne kapjak plusz oxit, mert a fájdalomtól féltem, hanem a testemben való hit, a természet csodájának megélése volt az, amihez ragaszkodtam. Arról, hogy végül hogyan alakult mindenképpen érkezik majd a bejegyzés.

Hosszasan tudnék még írni a háborítatlan szülésről és ennek vágyáról, arról hogy a kórházak hogy állnak hozzá és arról, hogy miért szimpatikusabb nekem az otthonszülés – amiben nekem azért nem lehet részem akkor sem, ha legközelebb ezt választanám mert az otthonom túl messze van a kórháztól  – de két okból nem fogok most ennél többet írni. Az egyik, hogy már az is csoda ha valaki eddig elolvasta a posztomat, mert jó hosszú lett, pedig még van miről meséljek, a másik pedig, hogy minden szülés, minden nő, minden anyává válás más egy kicsit, és amit én látok valahogy, az bőven eltérhet attól, mint ahogy mások látják, és eszem ágában sincsen azt kommunikálni, hogy nekem tuti igazam van. Nekem csupán önmagam számára van igazam.

Mindenesetre én szívből ajánlom ezt a könyvet, ha másra nem, ismeret tágításra mindenképpen jó!

Ami a könyvvel együtt talált rám és nagy segítség volt a felkészülésben, az nem más mint a meditáció. Én aki akár csak egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottam a meditációnak a gondolatát is, most le merem írni, hogy a rengeteg félelmemet, és a sok sztresszt amivel a várandósságom alatt küzdöttem a meditációnak köszönhetően egészen jól megtanultam kezelni. A könyvnek lényegében két eleme az ami hatalmas segítségemre a volt a felkészülés alatt, az úgynevezett szivárvány meditáció, illetve az egyik könyvben leírt légzéstechnika.

Ha már meditáció: @tina.moderngoddes spotify csatornájának és Tina megerősítő kártyáinak is nagyon nagyon hálás vagyok és ajánlom őket minden kismamának, mert az a sok-sok pozitív energia amit adni tudnak, az nagyon jól jön egy ilyen sérülékeny időszakban.

Ezeken felül erősen kapaszkodtam a hitembe, és a jó Istenbe és nagyon sokat segített nekem a Biblia alkalmazás, ami sokszor pont a legjobb igét dobta fel nekem aznapra. Hálám Isten felé végtelen ezért is!

(És igen, számomra abszolút összeegyeztethető a meditáció és a hitem, ha esetleg valakiben felmerülne a kérdés, mert hiszem, hogy Isten olyan képességeket is adott nekünk a Szentlélek által, amikről sok esetben forgalmunk sincsen, s az egyik ilyenhez kerülhetünk közelebb a meditáció által.)

Írtam, hogy két fontos dolog talált meg októberben. Mivel a posztom már így is tényleg hosszú, és nem szeretném, hogy elvesszen az információ, mert annál fontosabb dologról van szó számomra, ezért azt majd a következő részben mesélem el. Ígérem nem kell rá sokat várni. Spoiler: az anya-magzat kapcsolatanalizisről lesz szó.

A posztban szereplő fotókat Kucsma Gábor készítette.

1 Comment

  • Bogi 2021. 03. 26. at 10:29

    Imádom olvasni a bejegyzéseket. Még, még még kérünk. :D
    Mi is eldöntöttük párommal, hogy készen állunk és szeretnénk nagyon babát. Remélem mielőbb érkezik, vagy már uton is van.
    Eselteg majd a könyvet lehetne,hogy tovább küld? Néztem bookline-on, de sajnos antikvár példányban fent és borzasztóan nagy összegért.
    Nagyon örülök Nektek!

  • Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×