A Férjem szerint több birodalomnak is az uralkodója vagyok. Én vagyok Szatyorország királynője, enyém a Toronyépítés birodalma, és a címből talán könnyen kitalálhatjátok: Dobozkirályság Hercegnője is én vagyok. Nincs mit tenni, szeretem a dobozokat. A kicsiket, a nagyokat, a kerekeket, a szögleteseket, a lyukasokat… mint Gombóc Artúr a csokival. Csak neki, könnyebb, mert a csokit mindig van hová tenni.
Manapság nagyon népszerűek a különböző tematikában összeállított dobozok, melyeket aztán fix áron, hónapról hónapra megújuló tartalommal megvásárolhatunk. Nekem személy szerint nagyon tetszenek, és ahogy írtam, ezért nem csupán a tartalmuk a felelős. Általában maguk a dobozok is kis kincsek.
Számos, kozmetikumokat tartalmazó nagyszerű dobozt mutatott már be a blogger társadalom – kézenfekvő, hiszen sokan vezetnek szépségápolással kapcsolatos blogot! Most eljött az én időm is, mert szeretnék Nektek bemutatni két olyan csudijó dobozt, amely tartalmuk miatt számomra kitűnnek a Box-ok világából.
Engem teljesen elvarázsoltak, s így a karácsony közeledtével talán még aktuálisabbá vált, hogy egy kis figyelmet kapjanak, hiszen nagyszerű ajándék válhat mindkettőből. Ráadásul egy dobozt csomagolni is könnyű!
A The DIY Box csapata azt a nagyszerű ötletet találta ki, hogy különböző, saját kezűleg elkészíthető projektek alapanyagait dobozolja be. Nem, nem Műzli cica érkezett benne, de mint látjátok, vele osztozom Dobozkirályságon. Ő a királynő.
Szerintem ez a Box már csak azért is zseniális ötlet, mert velem sokszor előfordul, hogy csak azt tudom, hogy valamit szeretnék alkotni, de azt nem, hogy mi legyen az. S ha a mit ki is találtam, a szükséges alapanyagok után néha hosszú sétákat kell tenni, vagy munkaidő után a boltba rohanni, hogy az ne zárjon be. Azokról az apró “bakikról” nem is beszélve, amikor egy hobbiboltba betérve egy árva festék helyett, amiért mentem, 13 darab, később hónapokig, néha évekig felhasználásra várakozó alapanyaggal távozom.
Maga a The DIY Box, rendkívül designos, a tartalmáról pedig az első szó ami eszembe jutott mikor kibontottam, az az, hogy Minőség. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő “szerszám”, a szivacs is olyan mutatós és minőségi darab benne, hogy szinte sajnáltam használni. Legkedvesebb részletem pedig a kis spakli, amiért egyszerűen odavagyok, annyira aranyos.
A hozzávalók mellett, amelyeknek az összeállítása során a készítők tényleg minden apró részletre figyeltek, megtaláljuk az elkészítési útmutatót is, ami még egy tapasztaltabb alkotónak is jól jöhet.
Vegyünk példának engem, mert kéznél vagyok. :) Nagyon szeretek DIY projekteket véghezvinni, az időmanagementtel azonban akadnak gondjaim. Elég sok technikát ismerek, és használtam is már, azonban biztos, hogy soha nem jártam volna utána a betonnal való alkotásnak, ha nem bukkanok rá a DIY Box-ra. Bár szeretek hobbi boltokban csámborogni, és utánaolvasni is a dolgoknak, azonban háromszor annyi időt vesz el ez tőlem, mintha így, szépen összekészítve minden házhoz jön. Mert Pinteresten találok “egy jobb technikát”, mert a boltban meglátok egy “talán mégis inkább azt kellene” alapanyagot. Így viszont egy dobozban minden megérkezett, és le is van benne írva, hogy mit kell csináljak. De ez ne tévesszen meg senkit! Ez nem csupán egy “szereld össze” doboz, mert a projektek leírása nem szentírás! Az alkotó bátran kipróbálhatja, hogy mit tud kihozni belőle, s ez is a doboz varázsa.
Én jelenleg mégiscsak maradtam az eredeti forgatókönyvnél, mert a betonnal való kreatív alkotás merőben új volt számomra. íéppen ezért esett a választásom a project 001. – re, azaz a beton kaspóra. Mivel az utóbbi időben többször előfordult, hogy csempézéshez csemperagasztót, vagy gletteléshez glettet kevertünk be, ezért maga a folyamat nem volt ismeretlen, azonban az a hatalmas kíváncsiság és lelkesedés amivel vártam, hogy mi lesz a végeredmény, annál inkább. Mint egy kisgyerek a karácsonyfa alatt, úgy izgultam mikor a formából kikerült a kaspó. Azóta pedig azon töröm az agyam, hogy miket lehetne még betonból megformálni, annyira tetszik!
S nem csak arra jó ez a doboz, hogy mi készítsünk valamit ajándékba, de arra is, hogy egy kreatív barátunkat megajándékozzuk. Felmerülhet a kérdés, hogy jó, de örülne-e bárki is annak, hogy kap egy doboznyi alapanyagot, amivel még “dolga” is van?! A válasz egyértelmű igen, mert egészán másfajta alkotás ez! Ez valami letisztult, valami új és különleges. Legalábbis én így éltem meg.
Az a helyzet, hogy éppen nemrég fejeztem be a kaspó festését, így még várok arra, hogy megszáradjon. Ezt a fázist vártam a legjobban, mert a festéknek olyan gyönyörű színe van… kíváncsi vagyok milyen lesz a végeredmény. Ígérem, majd érkezik a végleges képpel az update. Jelenleg így állok…
Ha további részletek érdekelnek a The DIY BOX-ról, tudjátok őket követni Instagrammon, és Facebookon is! Egyre bővül a projektlistájuk is, az én nagy örömömre!
Update 12.17.
A második doboz, amiről mesélni szeretnék Nektek, nem más csodákkal van tele, mint egészséges nassolni valókkal.
Alapvetően én nem vagyok az a fajta lány, – szerintem erre már rájöttetek – aki minden ételnek megnézi a hozzávalóit, a kalóriatartalmát, vagy aki ne enne meg egy fél tábla csokit, ha éppen megkívánja. Szerencsém is van, és azt gondolom el is kell ismernem, hogy talán nem is volna nekem való az az életforma. Vagy legalábbis nagyon megerőltető lenne számomra.
Lehetetlen azonban, hogy a mai világban teljesen elkerülje az ember lányát az egészséges étkezés iránti vágy, ezért hazudnék, ha azt mondanám, hogy abszolút hidegen is hagy, és nekem nem szokott eszembe jutni ama bizonyos fél tábla csoki kapcsán, hogy nem biztos, hogy most ez a legjobb nekem. De ez igazán hangulat függő részemről. Van, hogy megkeresem a boltban a lehető legegészségesebb terméket, s van, hogy abszolút más szempontok győznek.
Éppen egy, az egészséges táplálkozás iránti fogékonyabb pillanatomban bukkantam rá a Pickies dobozára, amelynek a névválasztása szerintem nagyon találó. Valamiért számomra ez egy kedves és cuki szó, s ha a dobozokba belenézünk, még inkább ez jut eszembe. Ugyanis minden egyes terméknek van valami bája… ami nem tudom, hogy szándékos volt-e a válogatás során, vagy csak így alakult, de minden estre nekem nagyon tetszik!
A decemberi dobozt 11ground by Viktória Bolla bloggere állította össze, aki azt írja, hogy “A termékek válogatásánál azt tartottam szem előtt, hogy az egész család találjon benne olyan nasit, ami a személyes kedvence lehet. ” S ez abszolút meglátszik, ugyanis anélkül, hogy ezt a mondatát olvastam volna, a termékek fotózása közben én is valami hasonlóra jutottam… Lefotóztam őket, és megállapítottam, hogy gyakorlatilag négy “alkalom” nasijait sikerül kis csoportokban megörökítenem.
Az esti filmhez: Eat Real – Quinoa alapú chips; All I need – Zöldtea ital
Tízóraira: Creative Nature – Magas fehérjetartalmú flapjack; Glulu – Cukormentes mandulás zabkeksz
Egy hosszú nap végén: Yum Earth – Organikus cukorka; Nakd – Nyers falatkák
Edzés után: Bombus – Protein szelet; ROO’bar – Gyümölcsszelet
A legkíváncsibb mégis arra voltam, hogy valóban adnak-e olyan “nasi” élményt ezek a termékek, mint amit a kevésbé “alakbarát” társaik. Végigettünk hát mindent a férjemmel, és meg kell mondjam, hogy nekem minden ízlett, a férjem pedig csak egyetlen termékre mondta azt, hogy neki ez nem annyira jön be. A Glulu cukormentes mandulás zabkekszre. Annál azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ő elég édesszájú, így csodálkoztam volna, ha neki az ízlik. Legnagyobb problémám ami adódott, hogy a gumicukorból nem volt egy picit több :). Mondjuk egy egész dobozzal… de a Quinoa chips kárpótolt, ugyanis a chips mint nasi, azok között a termékek között van, amelyekből szeretem “vadászni” az egészségesebb fajtákat.
A Pickies doboza szerintem bárkinek jó ajándék lehet. Annak is, akit éppen csak a különlegességük miatt érdekelnének ezek a nasik, annak is, aki kacérkodik az életmódváltással, és természetesen annak is, aki szeret egészségtudatosan étkezni. Lehetőség van arra is, hogy ajándékkártyát vegyetek, s ezzel “előfizessetek” valakinek néhány dobozra, amiben egyébként a sok finomság mellett, néhány kupon is helyet kapott, melyek jól kiegészítik a doboz tartalmát.
A Pickiest is megtaláljátok Facebookon és Instagrammon is.
Számomra izgalmas volt kipróbálni a termékeket, és az az igazság, hogy meg is tudnám szokni, hogy mindig van itthon egy dobozom, teli egészséges finomságokkal.
Nekem mindkét doboz nagyon tetszik, az ötletgazdáknak nagyon gratulálok, és kívánok Nekik sok sikert a továbbiakban! Azt gondolom, hogy mindkettő nagyszerű karácsonyi ajándék lehet – akár együtt is.
3 hozzászólás
Agyamra mennek a dobozok, a szó pozitív értelmében. Merthogy imádnivalóak. De ki bírja ezt financiálisan? ?
Ahh, én is dobozmániás vagyok!
:) Meg is értem!