Több bloggernél olvastam mostanában (leginkább talán Nati bejegyzése ihletett meg, ahogy Nallag is segített a vizsgaidőszakos bejegyzéseivel, valamint Dóri is inspirált,aki kicsit más oldalról közelítette meg a témát, de szerintem kapcsolódik) a vizsgaidőszak nehézségeiről, a diplomamunka írásról, az egyetemből való kilépés előtt állásról, és a félelmekről. De nem is kell olvasni róla, hiszen ilyenkor nyár elején ennek van itt az ideje, és nekem sem volt olyan rég, hogy elfelejtsem mennyi mindent jelent ez. Akik előtte állnak, azoknak biztatásként annyit tudok mondani, hogy túl lehet élni, és túl is fogjátok élni!
Én, 2010 decemberében, BSC után
Nem vagyok reprezentatív minta így egymagamban, végképp nem tudom megmondani az élet sikerességének a titkát, de gondoltam megosztom a véleményemet, a tapasztalataimat, hátha valakinek éppen jól jön egy kis olvasnivaló a nagy tanulás közben.
Gyors élethelyzet: Bsc után nem mentem egyből Mesterire, mert az akkori barátom (mostani férjem :P) 1 évvel hamarabb végzett mint én, és Pesten dolgozott. Nekem nem nyár volt a rizikós időszak, hanem december eleje, szóval utána, naivan, friss és ropogós diplomával a kézben költöztünk össze Budán, egy kis albérletben. Aztán valahogy kiderült, hogy a fővárosban sincsen kolbászból a kerítés és végül csak itthon, Miskolcon kaptam munkát júliustól, és közben már beadtam a jelentkezésemet a szeptemberben induló mesterképzésre. Szóval költöztünk haza, jött velem a vőlegényem is, és szerencsére el tudott helyezkedni. Munka mellett, egyéni tanrenddel csináltam az egyetemet, vizsgáztam, tanultam, csak a szokásos :). Miután elvégeztem az Msct, viszlát egyetem, a munkahely maradt és most itt vagyok.
Első dolog amit tudok tanácsolni, ha netalántán még messzebb van a vége, hogy ha teheted, akkor mindenképpen használd ki az egyetem adta lehetőségeket, hogy valamennyi időt eltölthess külföldön. Nem vagyok a “Költözzünk külföldre, mert itthon minden rossz” táborba tartozók között, inkább a “Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy itthon jobb legyen, mert ha elmegyünk az nem megoldás” táborba tartozom. Ez a véleményem, de tiszteletben tartom másokét is, meg is értem az indokokat, és nem ítélek el senkit aki külföldön próbál szerencsét. Senkivel aki erre akar reflektálni nem fogok leállni vitatkozni. Abban azonban teljes mértékben biztos vagyok, hogy érdemes elmenni kicsit tapasztalni, világot látni, mert a személyiség ezáltal fejlődik! Szóval ha teheted, akkor menj. És nem tartoznak a nem teheted kategóriába a következők: nem beszélem elég jól a nyelvet, félek az idegen környezettől, nem akar velem jönni egyetlen barátom sem, nem lehet oda menni ahová én akarok. Nem szentbeszédet tartok, csak utólag marha okos vagyok :).
A következő dolog az, hogy félsz attól, hogy mi lesz ha lediplomáztál, és ott állsz majd diplomával a kezedben körülötted a nagy űrrel. Nos elmondom mi lesz: megy tovább az élet, és ha hiszel magadban és vannak céljaid, akkor megoldja magát – néhány ima azért nem árt, mert Isten elég jó fej – ha nem akkor is, csak te nem tudod. :). Nem kell feltétlenül nagy célokat meghatározni, legyen teljesíthető és legyen határideje – no nem annak, hogy mikorra kapsz munkát, de erre mindjárt kitérek. Érdemes hagyni magadnak egy kis pihenőt – ha anyagiak nem sürgetnek – miután leállamvizsgáztál, és tényleg tartani egy kis szünetet, nem törődni azzal, hogy milyen elvárások vannak feléd. De legyen meg az a határidő, amikortól már igenis foglalkozol a dologgal! Hogy mennyi időt adsz magadnak, hetek vagy hónapok, azt rád bízom… én egy hónapod adtam magamnak ha jól emlékszem.
A munkakeresés – és bocsánat a szóhasználatárt, bár tudnám még cifrázni – rohadt nehéz! És nem arra gondolok most elsősorban, hogy nagyon nehezen találni rendes munkát – bár ez is igaz. Arra gondolok, hogy lelkileg mennyire megterhelő. Ha a fentieket elolvasva gyorsan utánaszámoltok, nekem fél évig tartott, amíg sikerült, és ezzel valahol az átlagban vagyok… de nem akarok rémisztgetni senkit, mert minden élet és egyén függő és például én is hamarabb kaptam volna állást, ha nem lennék annyira buta, hogy csak magyarul beszélek igazán jól.
De most nem is ezen hiányosságomra akartam kitérni, hanem azt akartam elmondani, hogy mennyire elrontottam, elhibáztam, elbaltáztam, elszúrtam azt a fél évet, amíg munkát kerestem. Az állapot elkerülhetetlen, ellenben az, hogy állandóan önmagadat hibáztasd, állandóan rossz kedved legyen, és túl sokat aludj, az elkerülhető. Készülj fel tehát, hogy nem lesz könnyű, de nem annyira rossz a helyzet mint amennyire annak látszik. Soha többet nem lesz annyi szabadidőd, ezek az utolsó egyhuzamban szabad hetek, ami remek alkalom arra, hogy sportolj, hogy a hobbidnak élj, vagy akár, hogy blogot indíts, vagy főzz, vagy sétálj, vagy utazz vagy… bármi, csak ne utáld magad közben!!! Nem készítik fel a fiatalokat erre… ott van bennünk a szorongás miatta, de soha senki nem mondja el, hogy mit és hogyan ez idő alatt, és sajnos én sem tudom a jó megoldást – bár tudnám!
Egy-két dolgot azonban tudok ajánlani. Mindig figyelmeztesd magad: nem könnyű, de képes vagy rá, hogy megéld. És direkt nem azt írtam, hogy túléld, mert én csak túléltem… hagytam, hogy elmenjen mellettem fél év, amikor ráadásul a fővárosban éltem, és én a felét az önutálat miatt végig aludtam… pedig…. De nem! Nem siránkozok, nem sóhajtozok, hogy mennyi mindent tehettem volna, mert időgép még mindig nincsen, ráadásul azért vannak nagyon boldog emlékeim is! És legalább le tudom írni nektek, hogy : az életnek ez a része is az életed része, ami ugyan úgy tartalmaz szép elemeket, amiből ugyan úgy tanulsz és ami – bár másként – de pont ugyan annyira nehéz, mint egy húzós vizsgaidőszak az egyetemen vagy egy nehéz időszak a munkahelyen… mint az élet maga! Tehát félni és szorongani fölösleges, de a legjobbat kihozni belőle kötelező!
Szabadidő… fentebb írtam arról a rémisztő tényről, hogy nem lesz még egyszer annyi időd, meg egyébként is tudjuk, hogy az egyetem a legszabadabb időszak az életben és a többi és a többi. Eleinte nagyon nehéz volt, főleg az első nyár. Hogy azért éltem meg nehezen mert tudtam, hogy ez nem lesz jó, vagy azért mert tényleg nem volt az, nem tudom. Hazugság lenne azt írni, hogy ó nincs semmi gond… de van, mert süt a nap, mert vannak barátaid akiknek még ott az egész nyár, mert tavaly ilyenkor te még… nah szóval nem, nem könnyű, de ez sem halálos, és bele lehet jönni abba, hogy hogyan oszd be az idődet. Például tavaly nyáron csak a nyár végén, egy hét nyaralásféle “jutott”, de a hétvégéim olyan lenyűgözően eseménydúsak voltak, hogy minden hétvége felért egy álomnyaralással. Szóval belejön az ember, és megoldódik. A szabadidő másként lesz, de lesz és csak rajtad múlik, hogy mivel töltöd meg – kesergéssel amiért nincsen több, vagy boldogsággal.
Sokan félünk attól, hogy aztán van egy munkahelyünk, és ott ragadunk, és a mókuskerékbe történő beszállás után, ki tudja mikor lesz kiszállás. Nos, mindig van lehetőséged másképpen dönteni, és ha benne ragadsz valamiben, akkor az csak miattad van. Tehát a szokásos duma: vagy ne hisztizz, vagy tegyél ellene. Persze mondani könnyű, mert még nem éltem meg ilyesmit. Így aztán csak a szokásos, de nagyon igaz közhelyekkel tudok dobálózni, mint hogy az álom egészen addig álom marad amíg nem teszel ellene, vagy mint az, hogy aki mer az nyer … bár utóbbit úgy is mondják, hogy aki merít, az nyerít… Szóval ebben nem tudok elég okos lenni, csak bízni abban, hogyha olyan helyzetbe kerülnék ami kikészít, akkor képes lennék arra, hogy váltsak, mert az én döntésemen múlik!
Összefoglalva tehát, tudom, hogy nem vagy könnyű helyzetben, ha éppen most állsz az élet egyik kapujában… de ahogy óvodából iskolába menni sem könnyű, gimnáziumból egyetemre menni is nagy lépés – amikről viszont már van neked is tapasztalatod, úgy ezt a lépést is meg tudod tenni, és csak rajtad múlik, hogy hogyan éled meg.
Minden esetre én sok sikert kívánok, és azt, hogy Higgyetek A Boldogságban!
6 hozzászólás
Nagyon hasznos bejegyzés volt. Sajnos nekem is a nyelv a fő mumusom, de június végén újra megpróbálok rágyúrni :-) Ha egyszer visszamehetnék az egyetemi éveimbe, egy szemesztert biztos külföldön töltenék, mind az élmények, mind a kapcsolati tőke miatt is :-)
Örülök, ha tetszett! Kitartást a nyelvtanuláshoz. Nekem most lett vége a német tanfolyamnak. Ez volt az első alkalom, hogy nem “kötelezően” tanultam, és bár ha szavakat többet tanultam volna sokkal jobb lett volna, most először végre élveztem is :) Azt hiszem az “önszántunkból” nagy kulcs.
Én ezt szerencsére nem éltem át, mert még a sulit be sem fejeztem, máris lett munkahelyem, és meló mellett írtam a diplomamunkát meg államvizsgáztam, ami szerintem nagy szerencse, és azóta is ennél a cégnél dolgozom. Viszont azt kicsit sajnálom hogy az államvizsga után nem volt egy nagy leeresztős időszakom, mondjuk kb. egy hónap, amikor semmit se kell csinálni csak úgy lazulok :) Amúgy nagyon jókat írtál megint, és szerintem fontos lenne ezzel komolyan is foglalkozni, mert sok diáknak sajnos tényleg nehéz amikor ilyen élethelyzetbe kerül, és nem tudja hogyan tovább a munkakeresés útvesztőjében!
Köszi! Hát igen, az akkor tényleg szerencsés helyzet volt, bár elhiszem, hogy a lazulás hiányzik! Igen, nagyon nagyon kellene ezzel foglalkozni, de nagyon nehéz jól megfogni…
Köszönöm ezt a hasznos bejegyzést. Én ugyan most csak harmad éves vagyok, jövőre végzek, de már most rettegek. Félek a mesterképzéstől, bejutok-e. Félek attól, hogy nem kapok munkát a szakmában…Persze tudom, hogy mindig lesz valami…
Ne félj. Vagyis… ezt nem lehet így parancsszóra, de tudatosítsd magadban, hogy minden rendben lesz. Ne mondogasd, hogy mennyire rémisztő, mert attól még az marad, csak jobban rágörcsölsz. Menni fog, én biztos vagyok benne ;)