A jó házasság, sőt bármi nemű jó kapcsolat alapköve szerintem két dolog. Az őszinteség és a kommunikáció. Ezen kettő nélkül a mi kapcsolatunknak például már valahol az első hónapok után vége lett volna, és ezt egészen határozottan állíthatom. Nem azért mert olyan súlyos titkaink lettek volna… Mert nem csak a titkok mérgezhetik meg a kapcsolatokat. Az ember hajlamos dolgokat elgondolni a kis fejében, és meggyőzni magát arról, hogy az úgy is van, majd ez alapján ítéletet hozni. Egy-egy őszinte beszélgetés során azonban kiderülnek a félreértések, és lehet valamit kezdeni a helyzettel. Ha ez nem történik meg, akkor az a saját egyensúlyából önmagát billenti ki az embert. A kapcsolatokra pedig kihat az, ha valaki nincs egyensúlyban magával sem. Bármilyen kapcsolatra. Mivel egyébként is rendkívüli kihívás békében lenni önmagunkkal úgy általában, ezért fontos a sok-sok jó beszélgetés a kapcsolatokban is. Legalábbis én így gondolom.
Nálunk vannak íratlan szabályok (mondjuk most leírom) a házasságban, például, hogy nem fekszünk le haraggal és hogyha össze is vesztünk, akkor is előkészítjük egymásnak a fogkefét (azaz aki aznap hamarabb megy fogat mosni, az tesz fogrémet a másik fogkeféjére is), ezzel is üzenve egymásnak, hogy Szeretlek, akármi van, akkor is, ha most veszekedtünk. De nem volt szabály arra, hogy iktassunk be randevúkat. Ha kimozdultunk, azt általában a családdal vagy a barátokkal tettük, ami szintén csodálatos, főleg mert szerencsések vagyunk, hogy ilyen sokan szeretnek minket! De nem vettük észre, hogy közben mi ketten valahol eltűntünk a hétköznapokban. Mint mondtam, dolgozunk azon, hogy még jobbak legyünk együtt, és ez az észrevétel talán egy újabb lépés volt efelé… egyébként is, szerintem nincs olyan, hogy egy házasság kész van, így jó, tehetjük a pipát. Mert az ember változik, s így változnak vele a kapcsolatai is.
Ugyanakkor – hogy visszatérjek a cölöpökre – nekem például nagyon fontos a külön töltött idő is. Hogy néha elmenjek valahová, és feltöltsem az energiáimat olyan ingerekkel, amelyeket magamban kell megélnem…. Például egy ideje szeretek 3-4 havonta elutazni Budapestre, és néhány órát magamban mászkálni, például egy Múzeumban, vagy beülni egy kávézóba. Vagy, hogy néha barátokkal legyek, amikor Ő nincs ott. Nem azért mert panaszkodni akarok rá a háta mögött, vagy bármi lenne ami nem tartozik rá, de mindamellett, hogy Ő az Én Férjem, (azaz FÉLjem) én pedig a FELEsége, tehát egymás másik fele vagyunk, amellett ÉN is vagyok, mint ahogy ő is egy külön Egy-ÉN. (bocsánat a sok nyelvtani játékért, de szeretem a magyar nyelvben ezt a csodát, hogy ennyire kifejező). Vagy talán, ahogy így gondolkozom, amikor lemegyek a tópartra egyedül, az is erre való. Szóval én személy szerint ezt is a kapcsolatunk egyik cölöpének tartom, hogy tiszteletben tartjuk, hogy a másiknak szüksége van én időre. Egyébként különböző mértékben, mert kettőnk közül például én vagyok az, aki ezeket az jobban szereti házon kívül tölteni, és ez a részéről kíván megértést, amiért hálás is vagyok.
2 hozzászólás
Jó volt ezt olvasni :)
Mi 12,5 éve vagyunk együtt, és hát, tőlünk is meg szokták kérdezni, mi a titok? Őszintén megmondom, fogalmam sincs… Nem volt könnyű és egyszerű ez a 12 év, mi többször szakítottunk, legutóbb 7 év után (igen, az a bizonyos 7. év), akkor szét is költöztünk, de nem tudtunk igazából egymástól elszakadni.
Furcsa amúgy, mert egyáltalán nem ilyen felnőttesen, tudatosan indult a kapcsolatunk, mindketten 17 évesen voltunk, én abba a bizonyos miskolci, domb teteji gimibe jártam, Ő pedig a Földesbe. Tipikus kamaszok voltunk, magukat felnőttnek hívő, kajla kamaszok, tele mindenféle elképzeléssel egy párkapcsolatról, Ő némivel több tapasztalattal, mint én. Nem szerelemmel indult, de azzá alakult, és az a mai napig is: persze nem egyenletes ez az egész, de úgy érzem, minden krízissel csak erősebb lett a kapcsolatunk és a szeretet pedig egyre mélyebb. Együtt érettségiztünk, együtt kezdtük el Miskolcon az egyetemet, majd hagytuk is ott mindketten, és vágtunk bele a közös, budapesti életbe.. Igazából a teljes fiatal felnőttkorunk együtt telt, annak minden örömével-bánatával, kínjával együtt. És ez természetesen kihatott a kapcsolatra is, meg hát másként is kezeltük a dolgokat: én néha igazi házisárkány tudtam (tudok?) lenni, Ő pedig hajlamos belekényelmesedni a hétköznapokba. De mára azért jóval tudatosabban állunk a témához, és tisztában vagyunk vele, hogy tenni kell a kapcsolatért..
Azzal nagyon egyetértek, hogy a minőségi idő és a külön töltött idő is szükséges. Egymás mellett lenni a lakásban nem az. Mi ezért sokszor szervezünk ‘randit’, legyen az vacsora, múzeum, közös társasjátékozás (nagyon szeretünk egymás ellen játszani :D ), rövidebb utazás, színház, egy előadás meghallgatása vagy egy metálkoncert, fesztiválozás. Ezek minket feltöltenek, imádjuk a közös kalandozásokat :) Tavaly találtuk ki azt, hogy minden érdekesebb, közös eseményt felírtunk egy cetlire, azokat egy befőttesüvegben gyűjtöttük, és szilveszter este együtt végigolvastuk: nagyon jó volt látni, milyen sok közös boldogságban volt részünk.
És igen, emellett baromi fontos a külön töltött idő is, amikor mindketten magunkra tudunk figyelni, feltöltődünk. Utána sokkal jobb hazaérni, és nem mellesleg, közben hiányzik a másik: ez az, ami a hétköznapokban totál el tud veszni. És amúgy úgy látom, hogy ez az, ami sokaknak nehéz: megtalálni az egyensúlyt az Én és a Mi között. Nekünk is évekbe telt, mire ez kialakult, és mindkettőnknek megfelel. Nálunk én voltam a nagyon ragaszkodó típus, és főleg eleinte, kamaszkor végén azt tartottam normálisnak, ha mindig együtt vagyunk. Hiba volt, de túléltük.
Az utóbbi években megtaláltuk ezt az egyensúlyt, és azóta nincs igazán komolyabb veszekedés, vita. Előtte volt bőven, kiabálás, sírás, ajtócsapkodás, külön alvás (aztán éjszaka átsomfordálás a másikhoz…). Bár most újabb kihívásoknak nézünk elébe, mert májusra várjuk a kiscsajunkat, szóval sok-sok új és nehéz és szép feladatnak nézünk elébe, remélem ez sem fog ki rajtunk.
Bocsánat a hosszúságért :)
Én köszönöm ezt a “hosszúságot”! Annyira jól esett elolvasni, jó érzés ilyen történetekről hallani, és külön öröm, hogy megosztottad itt! Tényleg köszönöm!! Sok-sok Boldogságot Nektek, és kiegyensúlyozott babavárást – nevelés! :)