A Nyár.
Ennyi lenne a bejegyzés, ha nem igyekeznék az elmúlt két hónapban olyan nagyon, hogy ne haragudjak az őszre, amiért itt van. Mert az elején nagyon-nagyom morogtam magamban és nem csak magamban… de bármennyire morogtam, időgép még mindig nincs, és a kedvem csak egyre rosszabb lett. Aztán az igyekezetem nem maradt eredménytelen! Vettem 1-2 vidám pulcsit, így nem vagyok olyan haragos minden reggel, hogy miért kell már ilyen melegen öltözködni (hiába na, nő vagyok, kikészülök, ha nem érzem jól magamat a ruháimban, márpedig ez ősszel számomra nehezebb. Az említett pulcsikkal a sorban állva, nővéremnek hangosan ezt ecseteltem, és a hátraforduló és elmosolyodó hölgy tanúsított róla, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Bár eddig is tudtam, de nagyon kedves volt :) ). Sütött a nap is az elmúlt napokban, amitől olyan gyönyörű árnyalatok uralkodtak egész nap, hogy butaság lenne ezt nem szeretni (bár tudom, szomorú szívvel, ettől búcsút kell venni, de megkeresem a borús időben is a szépet és és csak azért sem leszek én is borús). Az udvarunkon és a pincében, kamrában megjelentek a télire való zöldségek, gyümölcsök és 1-2 szezonális dolog is, ami szintén nem lenne ősz nélkül. Gyönyörű sütőtökök, rengeteg alma és dió, a répáról és a krumpliról nem is beszélve, amiket rengetegféleképpen el lehet készíteni. Szóval szeretlek Ősz, ne menj el amíg nem kell menned.
Aztán amikor itt a Tél, mehetsz te is, és én majd örülök azoknak, amiket a Tél hoz. A “hideg illat”, amit nem lehet másként leírni és mindenki érti. A sapkák és a sálak színes forgataga és az elkerülhetetlen Ünnepi hangulat, amit igazából nem is akarok elkerülni. A kivilágítás…kutyasétáltatás a hideg téli estéken, amikor már más nincs is az utcákon, pirosra fagyott orr, és a házba belépve érzett melegség… És a hó! Ó remélem lesz hó, csodaszép fehér takaró, és egy bögre forrócsoki a kezembe, ahogyan azt bámulom még mindig mint egy kisgyerek, ahogyan a hatalmas hópelyhek lehullanak. És a mézeskalács… a Karácsony, a fenyő és a gyertyaillat. Mind-mind sok csoda, amit nem is kell elmesélnem, mert ti is tudjátok. Szóval szeretlek Tél, mert csodás vagy, titokzatos és ünnepi.
Aztán mikor a Tél átadja helyét a Tavasznak, a megújulásnak, az is gyönyörű. A rügyező fáknak, a szerelemévszaknak. Kedvenc képem a téren virágzó vadcseresznyefa ahogyan semmihez sem hasonlítható rózsaszín szirmait kibontja, és ahogyan azt a tavaszi szél egy fuvallattal elfújja beborítva a járdát álomba illő szőnyeggel… a madarak csiripelése, az új remények és új ígértek érzése. Hóvirág és Ibolya jelenléte, források csobogása, melegedő napsütések és hosszabb nappalok eljövetele…
Aztán itt a Nyár. A Kiteljesedés, a szórakozás, a strand és a szabadság évszaka. A tópartok, a csillagnézés, a tábortűz és a grillezés időszaka. És a születésnapomé… bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy mérhetetlenül szeretem a nyarat, és persze most már a házassági évfordulóink is sokat hozzá fognak tenni ahhoz a várakozáshoz, ami számomra a nyarat megelőzi és amitől a nyár gondolatára ezer színben pompázó boldogságbuborék költözik a szívembe.
A nyár, amire gondolkodás nélkül rávágtam, hogy a kedvenc évszakom. Mindig, egyből. És soha, egy percig sem merengtem el azon, hogy ez nem így van… egészen addig, amíg el nem kezdtem gondolkozni azon, hogy miről írok majd most nektek, hogy azt legalább értelme legyen elolvasni. És rájöttem, hogy igazságtalan voltam, mert minden évszaknak megvan a maga csodája amelyek sem többet sem kevesebbet nem érnek, mint a többié. Mennyire csodálatos, hogy itt élünk Európa közepén, ahol részünk lehet a Tél, a Tavasz, a Nyár és az Ősz örömeiben és nem csak egy vagy két évszak van.
Persze sajnos nagyon sok múlik rajtunk embereken, a felelősségtudatunkon, hiszen kóros felmelegedés, rémisztő lehűlés, az évszakok eltolódása és ilyesmi hírek röppenek fel újra és újra, több-kevesebb igazságtartalommal. Az biztos, hogy amikről fentebb írtam kicsit veszélyben vannak, és hogy mindannyian felelősek vagyunk ezekért a csodákért. És fontos is, hogy tegyünk érte! Ki-ki ahogyan tud. Tudom, hogy nem ez a kis bejegyzés menti meg a Földet, és nem is volt szándékom, hogy erről írjak, hogy átmenjek “Zöldbe”, de eszembe jutott és nem tudtam nem leírni… ha valaki ma emiatt viszi szelektív hulladékgyűjtőbe a szemetét, vagy ezért vesz hajtógázas dezodor helyett valami mást, már jobb lesz… ha ez a valaki csak én leszek, az is jó :) … bár nem használok hajtógázas dezodort, de a vizet majd elzárom hamarabb, mert azzal sokszor állok hadilábon. Hű, jól elkanyarodtam. :)
Visszakanyar. Szóval lehetne, hogy kiemeljem a nyarat, mivel a cím a Kedvenc Évszak, de remélem megbocsájtjátok nekem, ha nem teszem. Mert bár minden évszakot lehetne utálni is, és nem szeretni, és haragudni rá valami miatt, és kiemelni egyet, hogy bezzeg, de én most nem fogok. Mert így csodálatos és így teljes az életem. Négy Kedvenc Évszakkal!
u.i. : Akartam keresni egy 4 évszakos fát, tudjátok, amik olyan szépek, 4 évszak szerint szétbontva a lombkorona! Aztán eszembe jutott, hogy csoda tehetséges (egyébként nem grafikus), unokatestvéremtől körül-belül 10 éve születésnapomra kaptam egy naplót, és annak a borítójára rajzolta nekem a fentebbi képet, (a közepén a monogramommal <3) . Annyira gyönyörű!!! A mai napig nem tudok betelni vele, olyan jó nézegetni… nézzétek meg mennyire apró részletek is megjelennek, mennyire összefügg az egész! Mint írtam fentebb, így kerek! :)
Facebookon és Instagramon is megtaláltok. :) Feliratkozni pedig alább, a komment mezőnél tudtok, akkor is, ha nem szóltok hozzá. Ha kedveltek, követtek, hozzá szóltok, likeoltok, és szerettek akkor az számomra igazi HAB a tortán :)
2 hozzászólás
A Tél leírása nagyon megfogott Nálad, pedig nem a legkedvencebb évszakom, csak a 3. a sorban. :)
A “Tél-illat” pedig mindig is a legvarázslatosabb illat volt számomra, legszívesebben eltennék belőle egy kis fiolával, hogy az év bármely időszakában érezhessem. Persze tudom, éppen azért ennyire különleges, mert csak télen érezhetjük… :)
Érdekes, a férjemnek is a tél leírása tetszett a legjobban. :) Nagyon nagyon jól esik, hogy ezt leírtad nekem! Ha sikerül palackozni a Tél-illatot akkor a módszert oszd meg kérlek a blogon! :D